2025

A nevem:

Belső Tenger
nyomtalan hajók tűnnek el
ahogy holdfényben
a forró napra vágyom
és délben szeretném
ha újra hold hasítaná tükröm.

Hullámzom élesen dühösen
és szürkére kavarva fel önmagam
minden hordalékát
majd apró fehér tajtékkal
lustulok el mikor színem akár az ég
szokatlan nyugalom apró kavicsokat nyelek.

Sirályok felettem halraj siklása
bennem minden apró mozdulat
hullámtörőktől távol vagyok a legmélyebb
a legáramlóbb a legboldogabb
sosem volt folyókból érint meg néha
valami kegyetlen áradás.

Kagylóhéjban alszom
a hideg homokban
néha léptek néha lepedők
de legjobban a hullámok zaja
ahogy körbevesz kitár mindent
amit szeretek bezárja azt ami fáj.

Fényes kikötőm két szemed
a Partom vagy mert
esőfelhőkkel jöttél
kopott bárkákkal süllyedtél el
ár-apályom a tiéd elvetted a Holdtól
kagylóhéjban alszom nevem: Belső Tenger.
2025.02.14.

Ez a lélegzet

Aztán cseppek
eső lép az ablakon kívüli tájra
alszanak az erdők
az izzó vadcsapások
szürkébe hűlnek
hegyekbe fordítják az autóút melletti tájat
a fejem feletti félholdban látlak
bársony fényben állsz a tükör előtt
gyönyörű vagy mert a pupillák nem bírják
el már és mégis folyton többet akarnak.

Eső.
Kinyílt a tenger
vagy a hófelhők tévedtek
valami felmelegedett táj fölé
ahonnan nem vezet út
csak a hangod ad ébresztőt
a folyton veled álmodónak délre.

A lassan ébredő kávéillatban
ér véget ez a lélegzet visszafojtott álom
ahogy a csendes bögrék koccannak egymáshoz
mert megint egy nap mert megint te vagy
és hullámzó ködökről mesélek
hideg a csapvíz és lassan felkel a nap.
2025.02.27.