2024

Még ott az ölelés íze

És az ablakban áll
tudja hogy nézem Őt
Idő és érzékek pókhálója
köti össze a lélegzést
a lépést a mosolyt az ölelést.

Közössé vált egy testté
a megtett lépteink
hosszú úttá váltak
kézen fogva nyár ősz tél
most a szél tavaszt feszít az ablakra.

Még érzi a bőr a vállra hulló hajtincseket
még ott az ölelés íze az ujjak hegyén
még olvadó hó harapja a sáros cipőt
vadnyomok húznak át a hegytetőn
még szerelem járkál a bőröm alatt a nevét suttogja: Es..
2024. február 19.

12,42 mérföldre tőled

És aztán a csend
te mélyen alszol
én rémálmok porát
törlöm épp a szememből
a szerelem a bőrömön állva
próbálja elérni a redőnyt
kinézne az ablakon
talán esik az eső, mint akkor.

A hajad szálaiba kapaszkodva
ott lebeg minden, minden
amit adtál, minden, amit kértem
és a percekből, órákból, hetekből
összegyűrt papírgalacsinok
neveddel ott középen
de nem elég, mert én éveket akarok.

Az álom lassú léptei (nem kopognak cipők)
hirtelen változnak a vágy őrült rohanásává
közötte nincs más csak egy forró kávé
hálóingedből egy szál és hófehér bőrödön a fény
még egy érintést akarok, de az induló reggel
belélegzi a tested melegét a takaróból
kinyitja a szoba ajtaját nyikorog a lépcső.

Tudom milliószor hallottad a neved
de talán senki sem mondta még úgy ahogy én
és most itt ülök 12,42 mérföldre tőled
a hiányodtól torzul a kép, szakad a levegő
vakít az ablak, a távoli tó párája nyomja a hátam
lassan csorog egy délelőtt, szerintem vér szaga van
az estre várok, mozdul a paplan, gyűrött a párna
elsötétült tv képernyőjén tükröződsz meztelen.
2024. március 4.