2019.

Felhőktől a bőrig

Kisimítja a vörös rostokat
megkarcolja az égszín csontjaim
az ajtóig kísér kilök az útra
de közben kötélen tartja az idegrendszerem.

Felismerem ő az a hátam mögött
kíméletlenül óv a mindentől
az apró rovar szárnycsapásokon át
egészen a lilás sötétkék viharokig.

Nincs bennem más csak ez a szerelem
úszik barna szemein át egészen
a következő vak folyóig
éjszakai leseken dől hanyatt lélegzik szótlanul.

Tudod a haja szálai közt ébredő hegyeken
járom az erdőket vadakat riasztva fel
páfrányok harmatát ellopva szomjazom
éhségnek öltözött rohanás az avaron.

Apró horgok a felhőktől a bőrig
így tart a magasban szüntelen
így tart még ébren pedig
horpadt gyomornak feszülő térddel ájulnék el.

Járni tanít ő úgy hívja tánc
én meg ujjai közt felkelő
holdak porába húzom a nevét
néha térddel néha könyökkel mert jó.
2019. 12. 26.

 

Táguló orrlyukak ( illatod.. )

És most szerelem..
Lángoló öblök
nyújtózó tengerek között
elrejt téged egy szív.

Most pihen meg a megállóban
diszkréten dobogja hűs neved
arcodról másolt felhőket
gurít valahogy délnek
mindegy csak kifelé a városból.

Hajnalokat fojtok kávéba
hangoddal takarózom még kicsit
a bőrön a bőr még megremeg
talán sóhajt vagy sikolt halkan
vissza húzná párnába rejtett kobold álmaim.

És most szerelem
A zacc dombok puha paplanok
erőtlen tv-k és táguló orrlyukak ( illatod.. )
és a szürke ’csatornaíz eső cseppjei között
ott állsz meztelen
én ablakra tapasztott
kitépett gerinccel ölelnélek újra.
november 20.

Majd ha lemerültél

Kőből sodort ócska kötél
ami még a városhoz húz
kiöklendezett neonok
csapják hátulról tarkón
a megállók felé hátrálókat
semmiből épült zúzmara bárokban
alszik el az ősz
kapuk alatti táj remeg
forró ölelésekbe sikoltó
tél párnák fehér mólóin.

Itt ez a szerelem
a sörrel leöntött kabátomban dobog
lábujjhegyen vonyítja neved.

Északról jöttem (north)
vonatok falják fel
a balra dőlő erdőket
aztán porhanyós koldus kéz nyúl
a szenvedély függönyei után.

Kívánlak áradások feszítik a hátat
velem törlik fel a lepedőt.
pocsék a zene hosszú a fény
a semmiről dobok a bármiről ének
lassan belefojt ebbe a péntek éjszakába
semmi sem ment ki a slágergyár-mocsárból.

Ne szólj hozzám mielőtt táncolni hívnál
hagyjuk elmenni ezt a pornóregényt
hazatalálok köszönöm
nem vagyok éhes már nem ájulok el a vértől
nem érdekelnek szavak a neved sem értem
dobd ki nyugodtan bármit is hoztál.2019.11.01.
egy koncert margójára…

Kócos

Szóval fél hogy kitépem a szívét
szerelem pokróc takarja testét
hűs barna őszi szemekkel
követi minden mozdulatom
kócos patakként csobogja minden szavam
ajtókat tár ki halkan épp csak szuszogva
ágyában hó lepel álmok nyugtatják
a lélek porhanyós és nyúzott erdejét.

Szeretem!
Dühösen éhesen és éjjeli utcák
dobolják lépteim szemben
a pocsékba vesző ablakok szárán
halkan lépdelő fény és jégvirágok
esőket hoz hogy mégis tisztán
zuhanjak rá erre az óvatoskodó télre.

És csendben toporgó
vonatok ablakából figyelem a várost
ahogy a kalauz mögött lassan balra húz
csak egy jobb kanyar szólít meg egy ember
ahogy súlyosan lélegzem
légszomj fotók a fejemben igen
a legtöbb meztelen róla
a többin forró kávé cseppek talán még hangyák.
október 25.

Hétfő ( messze jársz )

Te főzöd a forró teát
én keverem hozzá a mérget
ilyen ez a sanzon Kedves
mézzel kevert aranypor
ölelésed hozzá a refrén.

Lédús álmaim köhögő
lepedőkön érnek véget
összetört szívem
a teraszodról nézi a várost
meglocsolná a virágaid
de a vér most egész máshol jár.

Kísértet nyomok és üres szobák
zaklatják félig ébrenlétemet
csak még egy kortyot a levegődből
még egy ócska sanzont
pedig hogy gyűlölöm a franciát.

Aztán takaróm leszel
lecsendesül bennem az ár-apály
párnád leszek durva vászon
bársony mély álmaid alatt
kikötőm leszel
álmomban szeretkező óceán.
október 21.

Csak suttog

200 fokon ég a szív
az álom a kert végén ugrál
valami korhadó farönkön
éjszaka szabdalja a bőrt a hátamon
ujjaid nyomát keresve a hámsejteken
részeg lehetnék olyan hullámokkal
falánk járdaszegélyekkel kacérkodó.

Ehelyett lehunyt szemmel filmezek
a mélyhűtött belső tévén
lyukasan sziszegő teniszlabdát
gurítgatok meztelen hátadon
a válladtól egész a csípődig ám
nézem hogy megremegsz
borzongsz és hófehér selyem a táj.

Visszatartott vonat lélegzet
szakad fel a mélyből ahogy
tenyerem lassan az arcodhoz ér
kifordított csillagok méze
szemedben az őszi fény
és a város most éppen
csak suttog
suttog minden felém.
október 17.

Szusszanó

Este volt már
odakint lámpafény altatta a fákat
de Hajnal kisimította
mind a nyolcvan lépcsőt
kezében hűs borospohár
csillogott a szeme ahogy beszélt
hatalmas fehér lampion a telihold
bekéredzkedett egészen a plafonig.

Nagy téglalap tükör a szemközti falon
visszaveri titokban éjjelente
amit össze gyűjtött
Hajnal szemeinek csillogását
szusszanó szekrények ( ruhái illata )
a teás kancsó, aki csak az earl-grey-be szerelmes
sápadtan kis virágokkal őrzi tenyerének érintését
odakint ősz paplanok között duruzsolt a város.
2019.október 15.

Ugrál és vicsorog

Aranypor külvárosokból lépdel
mosolyog de vérrel él
nem fordít hátat
a varjaktól festett ablakokban tükröződik.

Halottak már a tárgyak a kifakult idők
másnapos angyalként ülnek a járdán
lidércek a fejben a paplanok alatt s a vadonban
limonádét kértél az utolsó bárban
innen tudtuk meg hogy ez nem szerelem.

Állok a parton kezemben üveggel
benne egy üzenet mocskos papíron
hogy vidd el vagy szívd el vagy tudja az ördög
itt ugrál és vicsorog egy szív és már rád sem figyel
szóval nyüzsgő kis lélek vagy egy nyüszítő testben
keserű szavakból ágyazol egy beton ültetvény szélén.

Hullámok a cipőmig a fűző sorvadt létra majdnem az égig
de megáll valahol egy felhő nyálán csúszik jobbra
az éhesen szeretkezők és a sótlan nyögések
már nem hoznak lázba Szívem
csak a vitorlák fájnak miket a bőrömhöz varrtál
azt mondtad szél én azt hittem repül
de csak korhadt árbocok téptek ágyékon gerincen át.

Még menekülnék ha aludni látlak
az álmaid szagától érdes szobák
plüss bilinccsel tartják vissza
a friss rózsaszín vérerekben az oxigént
közben ősz tapos a fűrészporba
nyikorog az ajtófélfán a szél
ezüst a belváros a minden megállón túl
hold facsarta fény lapul meg mögöttem.
2019. szeptember 19.

Álom szirtekhez csapkodja

Túlfeszített húr galambok a kéménybe gabalyodva
két villamos között partizán álmok rohannak át a zebrán
felettük esőfelhők, csapadéktalan üres szobák alattuk
fegyvertelen lidércek csüngnek a nagypárna szélén
kávéfőző sziszeg a bal fülembe, a konyha nagyon távol.

Esőcseppek kúsznak a repedések felé a vakolat fennsíkon
aranyat kereső csikkek gurulnak türkizkék csatornafedelek felé
panel birodalmi lépegetők szürkén az ’éjjel-nappali fölé hajolva
a járdaszegélyről a ’féldeci kupakja nézi a rumszagú fákat
pocsolyába tenyerel a megállni tilos, lerobbant taxi a párja.

Most ősz aromájú szappan koptatja elhasznált hámsejtjeimet
kihűl a víz, ahogy cseppen a kádba, jóképű zöld szemű szörnyeteg néz a tükörből
annyira akarom már a telet, hótaposó petárdák jönnek majd, membrán dobhártyák ellen
hógolyók a lapos tetőn, hidegtől kicsordult könnycseppek, rút sapkák nagy tömegben a téren
palackok, neonok és az az estszerű hullámzó pléd jön elő az összes sarokból, édes pezsgő a szájban.

Az elhasznált és kidobott ölelések párája hosszan zihál egy mellbimbónyi földrész felett
jó ez az érzés, hogy semmit sem érzek, mint távoli röghegység fekszel az ágyon
„hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának” szólal meg a tv Virág elvtárs hangján
csiklandoz még az este, aztán éjszakára kapcsol, így álom szirtekhez csapkodja törékeny homlokom
Túlfeszített húr galamb guanóból épült lakótelepen talál a reggel, villámhárítók közé szorul a fény.
2019. 09. 09.

Holdfény nyüszít bele

Viszed magaddal
ezt az ócska nyarat
őszt raksz le az ajtók elé
hűs esőket locsolsz a szürkére
köddel takarod a vadont
belül és kívül.

Rothadó gyümölcsök
tépett vitorlák
és ócska kikötők
között sétálsz
a fejedben lombhullató
részegség hullámzik
a szívedben valami
láblógató szerelem
rugdalja az ajtót.

Kitöltetlen és kihűlt
kávék néznek rád
vissza keserűen
hűtőgép kattogás
érc hűvös esők
az ablakon.

Az apró a markodból
a csatornába hullik
valahol alattad
patkányok szaladnak szét
hegyeket taposó holdfény
nyüszít bele talán
egy csütörtök éjszakába.

Később lépcsőházi
lidércek rugdalják
valahol feletted a liftajtót
még a kedvtelen kedv
is vidámabban köp ki az ablakon
444-444 Herkules taxit hív
az utolsó bár előtt ül a lépcsőn
bitumen tenyerek törik a szívet
de durván..
2019. augusztus 30.

Forróvá téptél ( skizo )

Hűvös és persze összegyűrt
olyan éles sarkokkal
amelyek átvágják akár a bőrt is
azért a néhány léha vércseppért
ami zsebkendőben vagy lenyalva
végzi sóhaj kutyák közt merülő délutánokon.

Fotelben bújva mérföldekre látok
mérföldekre látok el és a kép
valami hiányzik folyton talán sárgán
talán zölden guruló lábnyomokat keresek
talán érzéki a karc a torkomon
forróvá téptél szét dolgokat
hűvösre formáztál minden itt maradót.

Kék bárok rózsaszín plüss pókok
szövik a fejemen át az ágyékig
a sötétben tántorgó ’alienhez
csapódó vágyat aztán semmitmondó
csikkek tánca a járdán
így pár pohár pezsgő után tudom
most nevetsz szerintem tangó.

Tudod belesüllyednék
talán bele is fulladnék
hosszúra kúszó vonatokról leugorva
esőket hajtva kék mocsokból sodort felhőkkel
de itt vannak ezek a nappallá emelt fények
a téboly csigái nyálcsíkot húznak bitumen idegeken.
2019. 08. 07. 22:23

Farzsebbe gyűrt ( azt hiszem blues )

A ’nemtudom hányadik éjszaka

Ahogy lassan a székre csúszik az asztalról
aztán a földre kúszik onnan és már
oltja is a csillagokat el és falja az éjszakát fel
és a hangján hívnak játszani álmomban a démonok
tudod az ágy alatt fészkelők és szekrényben csámcsogók
kiterítik a sakktáblákat és már gurulok is felfelé pontosan az ablak elé.

Szerelem

Valami rothadón beadott védőoltás sötétlila hegeként viszlek a bőrömön
valami kamionra felhányt használt ülőgarnitúraként terpeszkedsz itt a fejemben
céltalanul és dühösen feltépett konzerv leveként égeted meg naponta többször a szívem
hadseregnyi vésztartalékká lebomló kép kering bennem arról, hogy meztelen lépdelsz felém
kitakaríthatatlan ahogy a vágy betakarja selyemmel a szív mögötti tavakat, ahol felhőként tükröződsz.

Kifelé

Tudtad, hogy megőrülök
hogy zabálni fogom a sósat
és félreteszem neked az édeset
hogy lelassult bárokból
lopom el magamnak a lámpafényt
és viszem haza magammal aludni
hogy ne keljen néznem a fehéret és a kékeket.
Tudtad, hogy öklendezem majd a sárga színtől
hogy kutyául érzem majd magam
minden macskakövön darabokra törött landolás után
csillogó porszemeket nézek a napfényben
miközben csillogsz bennem valami hinta mellett
vagy valami parton csobogsz és vitorlák a karjaid
folyton a válladat nézem, elbírnál e, mint a nyár a súlyos őszt.

Szóval, ha messze jársz: Naprendszernyi távolságok roppannak szét csontjaimon.
A derekad körül lebegő szél illatát keresem a kapuk alatt és a hidak árnyékában.
A már mindenhol kereslek rettegés és az akarlak téged hullámok közé szorulva
cigarettafüsttől könnyező csillagok alatt fekszem egy lapos tetőn.
Farzsebbe gyűrt aztán újra széthajtott ötszázassá szelídül körülöttem a város.
(2019. 08. 05.)

Hajához érő ár

És most ott távol
kifordított barázdákban
süllyedő ég ér a pernye
és csók színű földhöz

Partok közt nem úszni
lélegezni az illatát
így nőnek bennem
saját hullámtörők és tavak

Hajához érő ár s apályban
habzó űrt kavaró s nyúzó
ujjaim holdat simítanak
csillag pupillák esők felett

Sarokba taszított vágyak
forgatják alattam az ágyat
éjszakák nyúlnak hónom alá
röhögve löknek fejjel a falnak

Bálna léghajók kék szemei
színét fésülik a bőrömön át
hosszú éjeken át a szívbe
kávéültetvények és monszun

Akarom őt
erről sikít a hold
ezt sercegi kábult bárok
padlójában s a fejemben a szú

És most ott távol
lélegezni az illatát
ujjaim holdat simítanak
hosszú éjeken át a szívbe
2019. 07. 29.

Megtartja magának a kéket

De most hallgasd…

Két tenyérrel üti a járdák dobját,
szóval buszokat rángat itt belül
és fordul, aztán lépdel, ott fent látom
és a lépcsők a talpa alá repülnek
kék fehér csíkok, talán felhők
talán ott marad néhány percre a parton
és a szívben hanyag tévén
nézi az éjszaka, ahogy meztelen
kilép egy kád forró vízből
és csavarja szűri a napfényt
a fejére szórja a sárgát
és megtartja magának a kéket
igen nézem, nézem addig
míg pupillákra ömlő délutánok
kísérik át a sarkon
feltartott kezű fák óvják
a szőke haját a széltől
vagy kávé, igen forrón
két csepp a kézfejre szemből
igen holnap újra
délelőtt csillog, délután sósak az árnyak
aztán élesen hanyatt a parton
ne várjon senki, ne várjon senki
csak a tincseit lóbálom a holdnak
és kifulladásig táncol a holnap
a nappal alszom el párnám
az arcáról formázott bolygó
ugye éles, ketté vágta a szívem
és ebből lett ez a félhold
ebből lett ez a félhold.
2019. július 18.

Balról sáskák

Hajnal négytől reggelig
megritkul keserű a levegő
az idő hosszú selyemsállá nyúlik
persze nem fojt meg
csak irigyebben adagolja az oxigént.

Vannak zajok is aprókat rugdalók
metszőfoggal a fejbe tépők
és azok a vesébe taposók a végükön a reccsenés
ami a fültől a bokáig összerántja a testet
végül mind összeállnak ott bent a fejben
egy „If only tonight we could sleep”-et játszó zenekarrá. •

A képek a szemgolyó legszélén
csupa torzított jpeg megtépett szélű
valósághűen sötétszürkévé kopott
bmp néha mégis olyan színekkel
melyektől hosszan öklendezem.

A fájdalomküszöb – a francba
a fájdalom és a küszöb sosem találkoznak
hisz az elrontott újra próbált ásítások
a szív felé terelik ezt az egészet
ami befelé gurulva nyugodttá válik.

Tudod milyen? Egy kertmoziban ülök
balról sáskák ciripelnek a filmbe
a történet túlárazott semmitmondó
de szeretem ezt a villogásokkal töltött félhomályt
a főhős borostás a hátán karmolásokkal.

Feltámad a szél és a mindent elsöprő csóknál
egy hajtincs mosolyogva belevág a filmbe
remegő kézzel állok fel a székből
cigaretta füsttel fojtott csillagok felettem
ahogy az út közepén ott ahol langyos még a bitumen
frontálisan belém rohan a szerelem.
2019. 07. 13.

•The Cure

Álmatlan

Ólom az éjszaka
és azt is vak csigák húzzák
a testem meztelen
bőrömet takarók nyúzzák.

Karcol a lepedő
igen egy másik nő illata
sziszeg egy reflektor
ólom az éjszaka.

Szőke hold alszik a hátamon
én mégis fent vagyok
az ablakból röhögnek
nyálfoltos csillagok.

Hajnalban kávé
úgy három napos lesz a társam
addig arcod a plafonon
a percek korbácsok nem vagy itt nálam.

Széttépem jól össze keverem
a neved betűit rángatom sorban
aztán kirakom még vagy százszor
pontot nyögök az i-re így jól van.

Nem kell a levegő nem kell a rúzs
nem kell a pornó a tévében
a tenyered tedd a tarkómra
altass de nem sikerül úgy sem.

Kiborult persze a kávé
ragad a fotel a rohadt padló
hajnal lett és nem könnyebb semmi sem
buszra száll velem a szerelem nekem ez jó.
2019. május 22. / valamikor hajnal négy körül /

Eső és pocsék tavasz

Láttam ahogy a tehervonatok
húzták a hegyek felől az esőfelhőket
unatkozó erdők öklendezték ki
magukból a rétekre a csapzott vadakat
hosszú szőrű disznók és remegő őzek
fuldokoltak a görbe fűszálak között
benézett ez a november a májusi ablakon
cigarettára gyújtott előbb vigyorgott
majd szájáról olvastam Szerelem.

Jó hogy hűti ez az eső az ágyat
ezt az alaposan felkorbácsolt vágyat
és néhány dühtől sikoltva falhoz csapott tárgyat
testmeleg sarkokba húzódnék
vagy áradnék szürkén talán délnek
de csak nézem ahogy féktelen November
meghágja őt a gyenge és halvány Májust
fákat tépve rázva üvölt a beteg kéjtől az ajtó előtt
mintha szél lenne esővel takarózik de felismerem.
2019. május 15.

Betonra ülő

Vakolattól megfosztott házfalak
fájdalomtól nyüszítő macskakövek
Nézik ahogy a vállamon ül
mert sétálni lusta ez a szerelem.

Kék szemmel nézi a várost
a haja szőke de fekete kapucnit hord
bennem lépcsőfordulókban
betonra ülő fájdalom lazít.

Cigire tapos mielőtt belép a bárba
a vörös fényben kér egy italt
torokba maró és erős legyen
néha csak ennyi az ami fontos.

Ha nem maradsz szótlan
inkább azt mondod örökké
most veled repülnék délnek
felhőket gyűrnék a nyakad köré
kék szemed a tengerben
tenger persze kék a szemedben
integető rákok közt merev apály
Így telnének végtelen órák
aztán kéjvágy dagály indulna
az ujjaimból és rettegő ágyékomból feléd
persze titokban tartanám
kávéval fertőzött deltavidék lenne az otthonom.

Napok óta ’kispál: Szívrablás szól itt a fejben
Talán akusztikus olyan csendesen tépő
nekem hiányzik egy hangos torzított gitár.
2019. 04. 29.

Mindent felfaló

Esővel jöttél Herkules
hajnali szél hozott a tenger felől
és bennem most minden árad
felhőbe csomagolt vágy
zuhog és cseppek landolnak
a testen a repülők magasából.

Meztelen jöttél Herkules
ölelkezés hullámai
vernek visszhangot
keringenek a sötét szobában
érintések méze édesen a holdról
távolról folyik az éhező bőrre.

Néma maradtál Herkules
karokba font percek kopogták
keserű kávébab palackba hulló
hangján, hogy délig maradsz
hullámzó ágyneműk kötözték
magukhoz a gyönyör ezer illatát.

Roppant a gerincem Herkules
lilára váltó érintésnyomok a testünkön
neked a combod, nekem a hátam sajog
mert kegyetlen, mindent felfaló
ez a szerelem, lázasan hideg
izzó és jégcsapokat éltető.

Nézed a kéklő füstöt Herkules
cigarettára gyújt a ‘Féltizenegy
lassul a délelőtt, kidől az ablak
csörömpöl és zúg ki a fényre
görbült mutatókon zihál az idő
távozol lassan, belőlem robban a délután.
2019-04-23

Harag és hangtalan

A haldokló tévék utolsó szürkéi
falkaként marnak a szemekbe
az utcákon semmi apokalipszis
csak csendes halál leskelődik
ajtók és ablakok reteszelt
mocskos üvegén át
Kiégett hangok rázkódó
utolsó szavakban aztán elfogynak
akár a levegő.

Semmi fennkölt bús vagy
hangosan csikorgó
csak halott vagy
ebbe más is belehalt már
mézízű ráncos cukorpapírrá
kopott mögötted az élet
amit a csatornafedél felé
sodor az esti szél
jobb ez mint jónak lenni szerteszét.
2019.04.18.

Visszapattan és dobog

Ott az a torkolat
a kifakult folyó végén
a víz morog
konok krákogással
mossa csak mossa
az álmok partjait.

A vágy gúzsba kötve
fekszik a vérbő tavasz
rohadtul zöld ágyán
meghallgatja, ahogy
dobog a szív és sóhajt
ott bent a lélek (még élek).

Karokban és kerekded vállakon
bújik meg az érzéki szobrokba
kövült gránit szenvedély
gyomortól ágyékig összeér
valami, ami sóhajt és remeg
dübörögne, de épphogy zihál.

Aztán eléri a kifakult folyót
bokáig, térdig és egyre süllyed
a combok a köldök
a mellbimbók duzzadón
a hullámok legtetejével
habzó áramlatokban tűnnek el.

Szóval megint tavasz
vagy nem is tudom
túlságosan józan
részegség tartja a szárnyam
végtelen mínusz egy lépésről
is csak téged akar ez a kialvatlanság.

A földre zúdul a forró kávé
a hold röhögve nyalja
az ablakon át a tarkóm
dühösen vágom a szívem a falnak
persze újra visszapattan és dobog
végtelen plusz egy lépés hiányzik még.
2019. április 9.

Hústól tapadó

Tajtékzó áradást tükröző palack vagy
de mégis üres a szellem(ed) messze jár
nehéz vágyaktól sóhajtó éjszakai tündér
néz befelé az ősztől nyúzott ablakon
tenyeréből jégvirággyönyör szivárog

Éjfél lógatja a lábát az összefonódó kilincseken
tested ölelések mézére emlékszik remegve
alszol vagy alva jársz az öledből burjánzó erdőkben
én álmatlanság malmára hajtom a fejem
enyhén keserű íz a szájban ismét egy szerelem.

Hanyag felhőkben áll a sarkon a télutó
kipróbált körforgalmakon át a bárba
csak egy ital hisz a szív egyre csak fáj
ez az emberarcú szombat este
sosem elkövetett gyilkossági kísérlet minden ölelés.

Most a reggel és a villamos
zötyög a szájon át lélegeztető tetők alatt
selyem járdák és mocskos tűzfalak
tépik a tekintetet a táguló fényben
Kincset érő forró kávé a kézben

(Tudod szavakba öntve
mégis meztelen vagy
én vágytól nyögve
hústól tapadó pózban
rettegve akarlak
mielőtt rózsaszínre
váltana a köd
elárulom gyűlöllek érte.)

2019. 02. 19.

Néha itt ülsz

Anyám egy térkép volt
a sivatagokon át egészen a jeges sarkokig
Két marokkal szórta szét
de nem szerette a városokat.
Arcán tűzhányók és tengerszemek
csillogtak abban a furcsa fényben
úgy hívták a Hold.
Sosem érték el de hittek
valamiféle ár-apályban.

Apám egy tájoló volt
tehervonatokat gurított
hol északnak hol keletnek
kicsorbult váltókon át néha délnek.
Jól meg voltak rakva élelemmel
levedlett és másnak nem kellő sorsokkal
nagykabátok alatt vacogó szívekkel
kérges nikotin szagú tenyerekkel
amik építettek és ütöttek is ha kellett.

Én itt fekszem ezen a telet üldöző pléden
mérföldeket fűzök össze nyolcasával
de valahogy sosem sikerül.
Furcsa neve van a plédnek inkább pokróc
úgy hívják inkubátor.
Sosem tanultam meg járni
enni és aludni sem inkább hason fekve
nyújtózom köldöktől tarkóig és számolom
az össze gubancolódott kék ereket.

Azt mondják a hangok figyeljek
és én is JÓ leszek
így mondják nagybetűkkel
de mégsem értem.
JÓ? Az olyan mint a szürke felhők
vagy mint a lábujjak közé szorult homok
vagy mint a színes ruhák a fehér testen még délelőtt
a ringató hang a fényből ahová lepkék özönlenek
vagy a tápszer ami megöli a gerincet szaggató érzést: ÉHSÉG?

Néha itt ülsz a vállamon
néha kidugod a fejed de nem látsz messzire
mert félsz hogy idebenn elfogy a levegő
aztán dolgokat babrálsz a hátam mögött
azt mondod kondenzátor
de sosem mutatod meg hogyan szikrázik
megfogod a talpam de nem szeretem
ha túl közel vagy mert szívdobogássá
változtatsz bennem valamit amitől elálmosodom.
2019.01.18.

Jégtörő fotelben ül

A céllövöldék mögötti sárban
talán hanyatt fekve egy délelőtt
feltépett tüdővel széles mosollyal
lélegzed ki az életerőt..

Szabadra húzott plüssbilincs
a csuklómon olyan friss vagyok
hasizom verejték ilyesmi
valami villamosra is emlékszem.

Gyíkok járta forró kövek
ennyi volt ez a szerelem
Kezekből kihulló réteken
füstvirágok közé futottál
és már nem hallok mást
csak a bárányfelhők anyatejét.

Leeresztenek minden matracot
kettétörnek minden létrát
így mennek el a megvakult nappalok
kiforduló kavicsok és poros cipők
sorban kelnek útra a rémek az ágy alól.

Ökölbe szorított avaron fekszel
álmodban lépes méz
szád szélén keserű kávé
jó ez a tél de mögöttem
jégtörő fotelben ül a trópusi láz.

Az összes bár zárva tíztől
nikotin éhségtől sűrű nyál
csurog zabolátlan és rekedt torkokon
újra éledt dühös és éhes vágyak
csapják a falhoz azt az átkozott ajtót
kilenc múlt szóval az utolsókat rúgja a város.

A céllövöldék mögötti sárban
talán hanyatt fekve egy délelőtt
feltépett tüdővel széles mosollyal
lélegzed ki az életerőt.
2019. január 17.

Határátkelők télen

Szemétdomb selymű délután volt
olyan roncstelep fényezésű percek
vonultak át a külváros szürkeségén.

Aztán előugrott a tűzfalak mögül
és rohant rohant boldogan.

Vitte a hírt hogy tél van újra
nem lesz több eperizű nyár
soha többé kivi héj színű tavasz.
Marad a zúzmara testű szerelem
a dérrel bélelt jó idő a fagyos kéj.

Szóval elviszel vagy elveszel
de a szemedben tükröződöm
dühös vagyok és éhes
kifordult szemekkel
Epylepsiában kirándulok
Orthopedyából jöttem.

Ott lógsz a felhők felett
kezedben hot-dog és hideg sör
létrát kerítek mert tudod hogy jövök
mert látni akarom amit te látsz
összébb húzni a kabátodat
feljebb rúgott csillagok közt
nevetünk azon mennyire fáj.
2019. 01. 16.