2018.

Sóhajt és leér

Bámulatos, ahogy a felhevült testéből
áradó folyók öntözik a tetszhalott földeket
szerelemnek hívják ezt, mint a kondenzcsíkba
markoló madárszárnyak érintését
ami megborzongatja a bőrt, verejtékcseppeket üt
a tarkóra lüktetést terít az ágyékra és nem beszél.

Elindulnék egyenesbe állítva az orrlyukaimba feszített
vitorlákat talán észak talán dél felé
szerelemnek hívják, ezt tudom, sosem találok rád
mint eltévedt termeszek elhagyott váraiban
suttogó légáramlatok úgy halad bennem is
a vágy egy irányba ajtókat rugdalok dühömben.

A nincs tovább partok rothadó hajói
a részeg lidérc matrózok szemével nézve
szerelemnek hívják ezt árapály gyönyöre
hull a térdedre bőröd selyem én mégis gyűlöllek
mint a sötétkék kagylóhéj a belé maró homokot
sós víz karmaim mutatom feléd, ha háttal állsz.

Nagyon lassan kihűl és távolodik ez a város
utcákat felejtek, bárokat gyújtok fel
szerelemnek hívják ezt ezerféle tűz lángol
kétezer mozdulatodtól leszek beteg
és kívánlak meg újra azt hiszed, táplálsz de mérgezel
csak egy csend sarkot fájó háttal kuporogni ennyit szeretnék.

És ha megbocsátasz most magamévá tett hegyek közé
köd rágta avar és halvány dögszagú szurdokokba rejtőzöm el
szerelemnek hívják ezt, ahogy a magány tévéi
fekete fehér filmeket játszanak a koppanásról
ahogy a borosüvegbe erőltetett kavics sóhajt és leér
mert ennyi ez a pár lépés a városból kifelé.
2018. december 4.

December

Fáradt porhó tekergőző spirálokban lefelé
a gyártető-pala szürke égből
utolsó parázs leheletet krákogó kéményeken
ott ült fél seggel a petpalack pulóveres csend
zúzmarát cipeltek a félrehúzó Zaekks kocsik
túlméretezett paplan felhők
a kondenzcsík hiánytól remegő ég alatt
Forralt bor illatú belvárosok és
rettegés szagú erdők doromboltak
a fagy tenyerében csak ennyi a táj.

Ahogy a délután nem állt tovább
az est a kopasz fák alatt toporgott
tönkrement fény törölte az arcát
kívülről a sápadt arcú ablakokba
semmit a kéznek mindent a jégnek
ezt játszották a téglafalakkal körülírt udvarok
dérrel kovácsolt gyomok között
még hanyatt néhány rovartetem
lapos maradt a szél olyan szemgolyóba vágó
halálra ázott tépett és sárgult summertime plakát a szombat.
2018-12-01

Ejtőernyőt bontogat

Jobbról és balról is kilógatja
sáros cipőjét a szívből az idő
A harmat helyére dér ezüstje
fekszik a csatornafedeleken
és a kukák csak éjjel vicsorgó fedelén.

Zúzmara tüskéket növesztenek mind
a vezetékek az utcák és a rétek felett
köd fátyla hűs kéjjel terül rá
az erdőkre a kéményeken sóhajt
az ölelkezőket kémleli cseppeket
hordozó pókhálós redőnyök mögül.

Hideg és nyomot nem hagyó
tökéletességgel áll meg a szél
kart lendít a fagynak majd lehullt
fejjel elvész a neonok kékje között
ejtőernyőt bontogat vagy inkább
csűr és csavar hanyagul a November
az első porhó éppen ugrani készül.
2018. november 14.

Aztán hanyatt dől

Szürke arcú felhőket cipel
a hegyekről az őszi szél
megbotlik egy csatornafedélben
aztán a város szélén megáll a hold
vizes pohárból isszák a bárban
az átállított időt ráncos arcú részegek
éjszakai tehervonat tapossa meg az álmokat.

Végleg befellegzett a nyárnak
üzekedés közben kitépett haja
a földön rothad most őszi avar
valami szerelem mágus
nyalja meg kívülről az esőtől horzsolt ablakokat
szívmélyi kotorékba vonul vissza
hálózsákján kívül mustárfoltok belül tavaszmáz

Hajnalig tartó napfolt keringők verik fel
a padlásokban rejtőző kepeceket*
kinyílik néhány titkos ajtó
aztán hanyatt dől szemüregeikben a rémület
ez itt akár egy Stephen King refrén
szóval egy forró kávé hanyatt dőlve és jól leszek
még szorít kicsit még zihál bennem aztán elengedem.
2018. október 27.
* Mónitól

 

Fürdő és némán

És kétségbeesetten próbálta
kidörzsölni az álmok maradékát
az éjszakától viszkető szemeiből..

Volt benne meztelen selymes
olyan fehéren forró
kart törően öleléses
bőrt és húst egymással vegyítő
lédús könyörtelenül kéjes.

Volt benne erdőillatú
hegyeken túli forrás ízű
kisöpört ólakból meleg toll szagú
olyan ablakból dimbes-dombos
bögre kakaó a kézben hangulatú.

Volt benne sikolyban végződő
húsdarálós démonos
megnyúzlak kitépem és
rettegős hideg verejtékben
fürdő és némán csak bámuló.

Volt benne dögszagú élesen
sikító aknamezők és lövegek
közé szorult menekülésképtelen
gerincen lőtt harckocsik alatt
hörgős és füstben lélegzetért görnyedő.

Ebből volt a legtöbb
a semmilyen szürke
a túl néma a túl fénytelen
mozdulatlan saroktól sarokig
tartó talán mindentől mentes.

Hajnal. Nem is ősz volt ez talán
valami hátba szúrt nyár feküdt el
a sarokig körmei alá húzta a járdákat..
2018. október 11.

Lassan elfogy a hús

Repít
hiába ez az
ősz katapult
fejjel előre
pont a fák közé
arcomon horzsolás
szarvas ürülék
ágyékomon verejtékcseppek
és tölgyfalevél.

Ködfátyol lidércek hívnak
a rétre de a száraz fű
felett pókhálómaradék
*ahogy Ponciusz mondaná:
ökölnyál
meztelen vagyok
a test kéjtől forró
harmattól hűs
a nap vörös és remegő parázs.

Recseg az avar
a talpam alatt
öklendezik és hörög
bennem valami állat
lassan elfogy a hús
és a vadcsapás is
elhagyott gyíkfarok
vonaglik a végén
sápadt patakba lép a reggel.

A sűrűben sóhajt a rettegés
tüskés szárakat csapkod a fülhöz
húzza a bőrt a tarkón
a száj szélén friss nyál csillog
ahogy fog ellen fog recseg
görnyed a hátam
őz nyomokban cuppog a sár
ősz szeli át a bükköst és pár bordát (csak hogy fájjon)
tél szeretőm felől ősz katapult felé fúj a szél.
2018. október 13.

* Brian élete.. 🙂

Ha nincs az a TV

Kilökte az ajtót
ahogy bőrén kihűlt
az esők maradék sója
átlépett valami
földre mázolt arcot
talán még élt is
lélegzett nyitott szájjal?

Utcákon bolyongott
fel és alá szinte
maga alá gyűrte várost
beleszippantott a levegőbe
kitágult orrlyukakkal
kutatta az illatot
ami nem került elő.

Kellene egy TV
valami TV
ami megmutatja
fekete fehérben
megszólaltatja mono-ban
de legalább szikrázik
önkívület konnektorok végén.

Nem találja meg
és ilyen TV-t sem talál
pedig romokban már
szinte az egész város
ellebeg még néhány
villanyoszlop mellett
aztán letépi magáról az inget.

Ha nincs az a TV
kihűlő nyár kellene
vagy lassuló ősz
de igazából végre tél
ami bezárja mögötte
azt az utcára nyíló ajtót
eltemeti az illatot csakis hóval.
2018. szeptember 18.

 

Kifűzte a tornacipőt

Azon a teák kéj és
könnyek gőzébe
burkolt külvárosi estén

Kitárulkozó tv-k
öklendeztek fekete-fehérbe
zárt filmeket

Átgondolatlan érintések
borították lángvörösbe
az átforrósodó testeket

Úttalan bárok
lökték ki magukból
a céltalan részegeket

Elmaradt megváltások
ropogtak lassan
elhasználódó csontokon

A mindennek vége megkönnyebbülés
kifűzte a tornacipőt
vigyorogva dőlt a fotelbe

Lassú hold vágott
kráteres fényeket
gyorsuló vonatablakokba

A hang visszaverődött a téglákról
később lüktető kulcslyukakon
keresztül jutott be a hideg fülekbe

Már nem kísérlek haza
vállrándítások húzták
össze a sértődött női kabátokat

Valami megrángatta a redőnyt
a rettegő puha paplanú ágyak felett
aztán nem maradt más csak az idegtépő sercegés .
2018.08.28.

---

Kávé sok jéggel

Valami bolygószéli jelentéktelen bárban
ahol az éjszaka lassan hajnalt ér
a kávé még forró a vágy már hideg
a ‘vigyél haza léptek a téglák közé
rejtőznek a sokasodó fény elől.

Ott van a nyálán a felhő
száján szűrődik fentről
lefelé a nevem és meztelen
ahogy lennie kell
hangtalan tengert érő tenyér.

Kortalan ősz könyökét
tűzi a váll a homlok fölé
és TV-ben ismételt filmeket
néz szinte minden este
érintésre várva a teraszon áll.

Igen boldog lenne
ha szerelmet hoznál
mikor rátöröd az ajtót
megérintenéd a forró fürdő alatt
testbeszéd- hibás ölelkezések.

Kapukat nyit műanyag városok
körútjain rohan mezítláb
kávé sok jéggel kevés cukorral
ezt hozta magával a nyárból
és néhány testetlen mosolyt.

Ahogy két tenyérrel csap
erővel egy lecsukott és
pokolian kopott zongorára
kinyílik az ajtó
felköhög egy jelentéktelen bár.
2018.08.21.

---

Félvállról égetett

A leplezetlen hajnalok
a suttogó fátyolfelhők
a rohanó nyár lihegő erdők
kutyák szemében tükröződik
a varjú KÁR-al kísért ébredés.

Nincs más ellentét
csak a forró terek
a hűvös függönybe zárt
szobák közti járdák
harapnak szürkén a bitumenbe.

Síkos padlójú bárban
poharat szorító kézzel
szóval pohárba szorulva
nedves halántékkal csak
állsz a pultnál ez az életed.

Kívül kopottan belül néha
fényesen ahogy a koboldok
lámpái augusztusi estéken
ritkán füstölsz ritkán mosdasz
nincs túl sok szó benned.

Elfogytál lassan akár a rút
vörös vakolat a sarokig
ami szürkébe tekerte magát
így telel át félvállról égetett
téglák felett repedéseiben rovarok.

Ott van még benned a gyermek
az ember és az állat
de az elhúzó metrók és dülöngélő
vonatok közé zárt utcákat
az Ősz felé csavarja a Hold.
2018.07.24.

---

Rekedt a test

Aztán lángolnak a létrák
ahogy a nyár a tetőkön rohan
unottan száradó fák
valami város feletti
buborékban tükröződő kikötő.

Sem kérdés sem válasz
Ez a selymesen mérgező
némaság ( ami tetszik ) üldögél
a fotel szélén árapályt
képzel a padlóra rágja a körmét.

Néha érzem még a szemét
és a körmét a hátamon
de rengeteg vonatot
bámultam azóta
csíkosra mázolt fénysorompóknál.

Szerelem szemhéjra ülve
a TV-ből bámul és ordít
valami sárgát mint a napfény
de nem hallom nem látom
és őszintén nem is érdekel

Rekedt a test a lélek? görcsben
a bárban az istennő most szőke
parókában énekli vékony selyem
ruhában hogy édes vagy élet
csak nem múlnál ilyen gyorsan.

Aztán lángolnak a létrák
ahogy lángol a szív is
ha korbáccsal érinti a vágy
kibicsakló léptekkel menekül a nyár
Az Őszt várom strandlabdák pattognak kéken.
2018.07.17.

---

Csak hajtja

Valahol elveszett
talán két slukk között
talán valamelyik rég
összeroskadt bárban
két korty között.

Talán abban a piszkos
moziban (Éva) macskakő
öreg villamos kopott utcák
lehangolt ritmikusan haldokló fák
kétütemű pokol háromszemű ablakok.

Esetleg megbotlott és
lezuhant az aluljáróban
bitument törölt a hajába
szája felrepedt mintha
igazán létezne pedig csak belül.

Ott igen a csontok között
valami a szív helyén csobog
nem beszél nem gesztikulál
csak hajtja a vágyat kifelé
a bőrig a tarkótól az ujjbegyekig.

Elmúló idők szerettem őket
félig lehúzott vonatablakban
távolodó városok és megérkező
esők között áll az élet
egy szusszanásnyit aztán tovább.
________________________________

Megnyugtat a tél
lázas leszek a tavasztól
a nyártól félek
az ősz mosolyog bennem.

2018.05.15.

---

Elhajítja az összes szürkét

Aztán jó nagy harapásokkal
felzabálta tél szeretőm
utolsó testrészeit is
ez a buján lélegző
kéj kalapáló tavasz.

Talán utolsó telem volt
szóval mérges és zaklatott
most bennem a kedvtelen kedv is
a vágy sem remegtet bőröm sem ég
az éhség is mintha elkerülne.

Távolodó hófelhőket öleltem
ködöket faltam hajnalonként
hóban fekve borzongtam meztelen
ágyékom jégbe fordítva
boldogan hörögtem a fájdalomtól.

Pasztel szeretője árkoknak
megroggyant erdőknek
gyíkok járta köveknek
sóhajtó domboknak
szigorúan az északi oldalon.

Ez voltam én
és most rettegve várom
hogy minden kipattan
rügyezik elindul
zöldre vált vadul lüktetve.

Élni illatozni kezd
elhajítja az összes szürkét
dús színekre vált
buzgón és mohón mozdul
őrült energiával fényesedik.

Ott állok majd tél
ősz hajával fejem tetején
ködről jégcsapról álmodom
hófúvással ölelkezem
lábamra tapos megint a nyár.
2018.03.27.

---

Hajnal kloákájában

A későn ébredők szemhéjában
ott vitorlázol el
kékesfehér fények
talán gomolyfelhők
némi füst és gyenge zápor.

Tegnap este
meztelenséged takarók közé
hajítottad szavakat
facsartál volna ki
némaságoddal hagyj.

Tudod elindulnék
valami rongyosra tépett
blues-al a fülben
egy utolsó ‘féldeci
rossz ízével a torokban.

A mindegy már csak távol
érzéssel a szívben
szürke mérföldek a talp alatt
gyűlölve azt a qurva naplementét
hajnal kloákájában fürdeni.

Az idő csúszik le a torkomon
vagy a hely fordul ki
sajgó bokáim alól
elmúló dolgok utáni
éhségem csillapíthatatlan.

Őszülő borostámon botlik el
a holdfény míg alszom
talán mérget csepegtet
talán megóvna önmagamtól
igen folyton ez a vége: Talán?
2018.02.20.

---

Profilból lomhullató

Tudtad hogy idő előtt
elsorvadó tél tenyér
tavaszt simogat hátamra
én mégis fagyra vágyom
hókristály csók más nem kell.

Tudtad hogy ködbe veszve
erdők előtt meztelen
éhes torokkal kiáltanám
forró ölelésedért
a neved ‘magányhangzóit.

Tudtad a gyilkos nevét
az ízek közt bújó
keserűt az esti szél
nagykabátjának gombjait
is Te tartottad számon.

Tudtad szerelem tűi
gyújtanak kínt a bőrön
szemből örökzöld
profilból lomhullató
hanyatt fekve gyönyörű voltál.

Tudod mert hallod látod
ahogy reggel halkan
csobban a kávéd a kanál körül
pillanatokra kihagy a TV-d
neonként villog bennem a vágy.
2018.02.19