2016.

Te felfelé-én hulló

 

Szóval Sally Five
ebben a bluesban
szerelmes lettem beléd
mintha fényre váltanám
hűs sörös árnyékomat
kitérnék egy száguldó
ajtó elől felfelé a lépcsőn
köd kabátú ősz a teraszon.

Te teákba én álomba menekülök
te felfelé hajló ágakat
én hulló leveleket nézek
szemedben tükröződik az erdő
bennem őzek rohannak délnek
kesernyésre korhadt fák
a földre hullva nézd meg jól.

A szív is így hullott le jó magasról
begurult egy bárszék alá
két korty ital között a bordáim
közé ütött egy hatalmasat
így lettél kínommá
hogy öltöztess meztelenre
vetkőzhetnék télikabátra de megtiltod
sállal takarnád zöld szemem.

Most őszi esővé válik az ablak
és kívül vonatok húznak
valamit ami nagyobb már az állomásnál
és kisebb a szívnél.
semmi sem takar
szóval rejtőzz a fehérbe
a feketén gyöngyöző sorok közé
meg se mozdulj hajnalig
2016.09.16.

---

Félelem

Tudom hallottam már. Utazva, ülve, háttal és fekve, erdőben, betonban. Ott igen. Az a meg nem fogható eléggé halk kis hang, ami vagy belülről jön vagy befelé halad.

Megrezegteti az ablaküveget, titokban megcsillan a kirakatüvegeken. Megbújik a buszok motorzajában, ott sodródik a vonatok zakatolásában Ott van abban a pillanatban mikor a madarak már elhallgattak, de még nem dörrent meg az ég.

Átverekszi magát a bőrön. Fürdik egyet a hűs erekben a vérben. Téblábol kicsit talán a csontok mellett belerúg játékosan a húsba. Csípős bizsergéssel összerántja a gyomrot, felfelé és összébb rántja a heréket. Kiszárítja a torkot. verejtékkel finoman, de gyorsan megnedvesíti a bőrt. A nyakon hátul és a tarkón felborzolja a szőrszálakat és a hajat. Kitágítja a pupillákat és hihetetlenül kiélesíti a látást.
Talán te is hallod most, épp ahogy olvasol. Reflex szerűen alig észrevehetően összerándul a tested. Szóval a hang.
Igen így kezdődik el, így indul útjára a félelem…
2016. október 14.

---

Tüdők nyögik

És máris ott a kérdés
ha azt mondom: Halál.
Gyors legyen, mint a villám
a szél marta rétek fölött
ritkuló hegyek ágyékán
térdepelve minden miatt mi fáj?
S mennydörögve zárja be a kék eget
míg alul a föld morogja bánatát.

Vagy lassú álmosan daráló
akár a megfontolt ölelkezés?
Körmök csapódnak nézd a bőrbe
tüdők nyögik a forró kínt tovább
verejték ágaskodik a térdhajlatokon
és közelebb már a satnya balettcipős kéj.
De elbotlik mind, mind, mi mozdul
testvére minden sötét saroknak
nevet rajtad is te bátor a köd takarta éj.

Legyen néma, mint születésem döbbenete
ahogy a gyermek nem felsír, inkább lefordul?
A karból mi húzza a világra minden fájdalommal élni
még csak járni sem tanul inkább lépni fel, félre és át
botlani sima részeken, háton leérni, aludni hason
repülni szerettem volna magányban és vadul.
És a vadak most önfeledt zabálnak, nézd az erdőt
szemedre szűkülő szürkeség, ahogy bealkonyul.

Most behúzom a függönyt
odakint fityiszt mutat a telihold
hideg telet lobog a késő ősz.
Szólnék valamit
de a torok keserű kínja minden hangnak
a láz tekergeti a fűtést átkozott legyen
minden kazán.
2016. november 1

---

November csendje / téli időszámítás /

Szóval nem tudom számodra milyen az érzés. Az érzés, hogy itt hagyod ezt a helyet mindörökre. A szemközti kapu mögül már nem morog rád az a szomorú eb, ha éjszaka érkezel. Nem látod többé a nyírfa fekete-fehér mintáját és nem bámulod itt a lassan lehulló falevelek halott táncát sem.

Ahogy halványulni fognak a dolgok. már nem fog jelenteni semmit az itteni pékségből jövő friss kenyérillat. A buszok letargikus nyögése és dízelolaj szagú ajtónyitása a szuszogással. A bitumenbe rajzolt hajszálerek mintája melyek között nyáron a forróságtól bátor, vagy szédült hangyákat nézted megállva, melyek jó nagy kitérőkkel és összevissza kanyarokkal, de rendesen közeledtek az utca közepe felé semmibe véve azt a vonalat, amely szürkébben jelezte az autógumik ott rohannak el.

Talán az emberekhez kapcsolódó hangszínek és akcentusok felejtődnek majd el először. Egy öreg morgó folyton duzzogó férfihang az utcából. Egy életvidám büszkeséggel és életigenléssel teli tinédzser lány hangja a gangról. A bolti eladóhölgy mély tónusú, de melegséggel átitatott hangja.

Tudom, hogy Ő tetszik neked, és hangját hallgatva a hátsó gondolatok között minden alkalommal kissé kopott erotikus képek jelennek meg, ahogy ő egy karosszékben sötét lila kombinében, Te előtte térdepelve egy enyhén dohos szagú vastag szőnyegen. A szád, ahogy a térde bőrét csókolta finom nyálnyomot hagyott. Most az arcod pihen, a térdén az ablak felé nézel. Gondolataidban egy hosszú mindent és mindenkit kimerítő nemi aktus, vagy pedig egy hirtelen előkapott mosollyal és ázott kiskutyaszemekkel elkezdett menekülés mély sóhaj a lépcsőházban keveredik össze miközben zsebre teszed az aprót és sármosan hangzó ’kezicsókolommal köszönsz el. –

Aztán az arcok is lassan szétfolyó színes labdákká tompulnak el talán az északi szélben alakjukat vesztő vattacukorhoz hasonlítanak a legjobban. Jelentéktelenné válnak a kereszteződések a lámpák a fények a bárok bejárata fölött. A hús a hamburger a pizza és a kínai büfé íz illat koktéljai. Más ízű porral fújja tele majd a más szél az itt hordott ruháidat.

Sosem jössz vissza többé. A szomorúság, megkönnyebbülés, izgalom elegyével ülsz a pulthoz a szokásos sörért és rövidért nyúlva rezzenéstelen arccal hazudod a csaposnak – Persze holnap is beugrom munka után vagy estefelé. – de a cipőid már egészen máshol kopogó lépteid hangját visszhangozzák magukban, pár csepp az italból a bal kopott orrán köt ki álnok kis foltokat hagyva.

Ahogy kilépsz az utcára a köd és a fényszmog fölül vadludak gágogását hallod. Az utcazaj, vagy a sör mellé kért második rövid hatása lehet, de nem tudod eldönteni, délről jönnek észak felé, vagy fordítva? Nos, holnap hajnalban ezt a kérdést neked is nehéz lesz eldönteni. Északra a jól ismert erdőkön és vadjárta ösvényeken túlra, ahonnan egy gyermekkor kalandjai, háborúk füst sejtjei, rozsda nyúzta lánctalpak már nem is létező nyomai suttognak néha át a vadkerítésen. Szóval irány a lehunyt szemmel is látott kék hegyek halmain túlra?
Keletre semmiképp…
A nyugat lerágott csont: szerelmek, kétforintos postai bélyegek, kettészakadt fűzők a bakancsban á szóval nem..
Marad dél, igen délre.

A főút aztán a hegyek itt is a tv toronnyal. Aztán a tó, ami folyton hideg. Boruló matracok halszagú tenyerek, szóval nyarak emléke. Mennyire képtelen az érzés, mikor a hóesésben a strandok forró hanyatt fekvését akarjuk visszakapni nyáron viszont egy rosszul meggyúrt hógolyó csattanása a hajban az igen az nagyon jó lenne. Felét a markunkból, tömnénk a szájba a jéghideg cseppeket nyelnénk boldogan.

A tavon emlékeken tegnap elfogyasztott ételek ízén a sokezernyi lépés előtt ott van valami. Valami más, ismeretlen nyugodt megbízhatóan elterülő föld, amit még nem ismersz. Ugyanígy meg fogod hódítani és ugyanígy meghódít. Ugyanígy otthonná épül pár évre, amíg meg nem érik a torokban az a finoman szorító érzés.. El..
2016.11.10.