2015.

Folyójának hívnak majd

 

És ha megtehetnéd
hogy nem lélegzel egy
fél órát csupán
összecsuklani nyomtalanul
elakadt hangok elapadt
folyójának hívnak majd
a benned térdeplők
a mozdulat már emléknyi
sem a fejben csak a bőr
érzi-őrzi a beton élelmes
karcait a kapaszkodni
áradó ujjak hegyén
színtelen vágytalan
szagtalan pupillák
zárják el a fényt önmaguk
elől csak egy lépésnek látszó
torzuló izomrángás még
vágás az olló kéje
a szalag gyönyöre
és a vetítő remegő
paplan csendje még ami
formátlan érintő és
eltorzuló és mégis semmilyen.
Az új lélegzet kérdőjelet vág
részeg pohárként a falhoz
miért?
2015.05.04

---

Testéből vízcsapok / ennyi az élet /

Herkules szemében tenger dobog
partokat falok fel éjjelenként
bitumenre fojtott reflektorok
égnek sebekként a hajnali égen
a város összerándul sietve mozdulatlan.
Tengerre szállsz és éneklő léptekkel
mezítláb a fűben lopakodsz míg
én tehervonatokat húzok magammal
hullámok zúgását teríted fáradt testemre
csak aludni hagyj mert hajnalig semmi sem fáj.
Herkules testéből vízcsapok fröcskölnek
felfelé mintha esőátkot szórnának
a kihunyó szomjazókra megöl vagy megáll
már senki sem tudja csak papírarcokon
taposó betűk foglyai ennyi az élet.
2015-03-13

---

Neonok korbácsa

Remélem dolgok jönnek majd
amik dél felé sodornak
át a városon ölelésen
csapzott kutak hűs vizén
rémült ajtókon kacagva löknek át.

Szóval itt bolyongok magamban
apró lény ki a félelemtől hatalmas
magánytól lesz hirtelen erős
égbehajlított ujjakkal simogat
mindent mi fájhat és szorít

Kő rágta hajnalokat láttam már születni
vérrög bújócskában haltam meg szíveden
erdők tettek magukévá fájdalomig nyújtva
síkos bőröm halk illatú dombjai sikoltottak fel
leoltott neonok korbácsa sóhajtott hátamon.

Figyelj és kapaszkodj kígyóláb karmokkal belém
hangomon hallgasd a jobbról beharapó rádiókat
tompítsd az ütközést közel már hogy vége az éjnek
álomkrémbe forgatott már a test mi tényleg én vagyok
take me to the country road.
2015.február 24.

---

Tépik őt hámonként

Én az erdőket kínzom
ritkuló ágakat tördelek
ritkuló fákról hajnalbőr
felhőkkel etetve erővel
hiánya kéjgőz vérebeit.

Herkules alszik megint
misem történt nyugodt
lélegzet a szájon ami
engem szólít etet harap
most csillagokkal merül.

Én hajnalt temetni
őt gyűlölni vággyal
járom meztelen talppal
a várost ami lassan
önmagam ellen fordítja kiáltásaim.

Herkules teát főz
híreket olvas hogy tudja
él e még egyáltalán
vagy csak vak vágyam falkái
tépik őt hámonként az éj testéről.

Saját vállába fojtanám őt
hogy dühödten érezzen
csak engem semmi mást
korbácsot kiáltva hátára
ebből az átkozott mélyvörös fényből.

Herkules békés ablakokban áll
tükör buszokon tart
feldíszített kirakatok felé
szélesvásznúvá húzza a várost
a tegnapból mába szürkülő horizont ölén.
2015. február 23.

---

Duzzog az ablaktól távol

Vonattal jöttél Herkules
elhagyva minden álmodat
amit bitumennel véstél
a szélvédőkre kacagva
lopakodsz míg alszom.

Meztelenségem történetét
árnyakkal gyógyítod talán
kabátom alatt markolod a bőrt
ereim felett bukdácsolsz
Vadon kéj vonyít és esik az eső.

Buszokon ülök Herkules
ölelésed helyetti TV-k peremén
csak a bőröm tépi a fényt
a város duzzog az ablaktól távol
lopakodom míg alszol.

Dorbézold el minden vágyam
karmolva a húst égetve a csontot
és ha kivégeztél bennem mindent
ami téged vonyít belül a sötétben
csak vágj a falhoz roskadjak sarokba tépi a fényt.
2015. február 21.