2011.

Kereslek magamban (óránként kétszer)

 

1
Köd vagyok
Erdők csendje a lepedőm
Fogyó hold a takaróm
Szeretőm az éj
Nincs semmi
Semmi más…

Homlokomon szerelem sántít
Karjaim maradék lombok
Köré fűzöm jég a csontokon
Szarvasok nyomai
Évgyűrűk között fénylenek
Semmi más…

Hegy mögötti réteken
Rejtőzöm el nappal
Vándormadarak bánata
A táplálék tavaszig
Lassú hóesésre várok
Semmi más…

2
Ha mégis úgy ébrednél
Hogy nem hallod a hangom
Várnál rám ölelésre bontott
Vitorlával hogy feszülő vágy
Szeleként rohanjak újra?

A csábítóan szürke nappalok
És a rothadó avarban fekvő
Egyre halkabb éjszakák között
Kereslek magamban (óránként kétszer)
Napfoltok a szíven.

Már nem tesz boldoggá a bánat
Nem mosolyogtat a kín
A folyóba fulladó telefon
Utolsó hangjai a nevedet ejtik
Csak ezt hallgatom.

3
Hajnali buszok közt
Sorvadó végtagok kaparják
A bitument kopogó falak
Rendíthetetlen járdák
A vágy lassuló vonatok sóhaja.

Szerelmem a szív párnái
Mind vetetlen ágyakon
Ölelik bőröd sikító selymét
Körmök tépnek lepedő
Egekbe felettünk

Ott ül az álom a szemhéjadon
A bárból lapáttal szórják kifelé
Az alvajáró szerencsétlen szíveket
Lassan reggel még lámpák és sötét
Hajnalt őriz ágyékod keletre tőlem.
2011-11-25

---

Felhőket köröztet

Hideg kis nappalok
hatalmasra nőtt éjek
váltakoznak kívül belül
ahogy az álmok a szemhéjon
át a húsba vájják magukat
betonházak közt rejtőző idő
ül a nyakamon méreggel
keveri át ráncos véremet..

Tenyeréből kel fel a nap
átmossa a fény arcáról
szürkülő tekintetem
két kézzel söpröm az ágyról
ágyéka aranyát ő halkabbra húzza a tájat.

Kifordult konnektorok
lázas áramai égetik a bőrre
ölelését nem beszélő utcák
lombtalan szürke karmai
vájnak a tenyérbe húsa helyén.

Bennem lélegzik bennem
nyit ajtót vonatok
szikráit söpri testemre
forrón hogy fájjon teát főz
meztelenségét borítja rám.

Aztán ha felkavarta a tengert
vitorlát bontva húzza el a várost
a hajnali ég alól jobbra elaltathatná
az ébredőket de keveset mozog
szívébe szúrva két szemem.

Tudom eltűnik egyszer mint
hóesés kalandja rejti el a kabátok
mögé a testét és hangtalan
felhőket köröztet fejem felett
és megöl majd ágyéka árnyéka.
2011-11-14

---

Port Blues /kikötő/

Szóval ha hallanád néha
a kikötőt ahogy tengerre vált
a folyó a bőr alatt és remegő
vitorlákkal rajzolja búsra
vágyaimmal az ég alját.

Talán értenéd mit szól a száj
mikor csend csepegés üvölt
éjszakánként a betonból
mert a város alszik te lélegzel
én fonnám a hálót ágyékod köré.

Én is unom hidd el a balladát
arról milyen ha belülről marják
a testet a kutyák úgy ébredek
néha ahogy te alszol el
remegnek a dolgok szemfény fakul át.

A kikötő halkan ölelné a tengert
megtorpan mert betonba öntve a vége
a mozdulat széttárt tenyér marad
kövek köhögnek a bárban senki
édes pezsgő foltja a zongorán.

És megint egy hajnal barátok hangja
hátul a tarkó mélyén visszhang
keskeny szerelmek bő járdáin
megtépi bőröm a napfény
halszagú csók a párnám kikötő.
2011-09-14

---

Kutyák és királynők

Már a mozdulatlanságtól
cseppfolyósfalakra írva
találkozom csak veled
kibélelt testtel neki az éjnek
mintha sosem jönne hajnal.

A régvolt tegnapok
motyognak történeteket
arról hogy városok közötti
vonatokon ülve
vállamon bánattal távolodom.

Innen visszahozni már
nem lehet de bujkál még
bennem valami az ördögön kívül
táguló szemekkel néz ki belőlem
a nevem sem tudja és nem kopog.

Csak belép leül a székre
kér egy italt aztán egy dalt recseg
mintha értené mi történik belül
kezével torkomon árnyékával
a szemeimen reszket.

Senki sem hívott hogy
vigyázz rám mégis mellettem
taposol a szennyezett kövekre
esőfelhőket teregetsz hogy
megőrjíts ezerféle szürkével.

Most végre látlak
idegen vagy vágytalan
hűs emlőkkel ébreszted vágyam
hogy combokra hulló erdőként
zúgjak gyönyört magamnak.

Eltévedtem
őszülő szakállamban
tél moraj lapul
kitárt ablakok (befelé zárva)
elfogyó szavaim csobognak minden éjjel.
2011. február 9.