Gomblyukakkal hátukon
Hogy fáj a szív
Hajnal a járdán
A porban a hangyák
Gomblyukakkal hátukon
Hajszálerek vakolat bőrökön
Vonulnak vonulnak át
A mindenen mi elterül
Az idő foszlott lassan
Lejáró szélén
A porban a hangyák
Neveddel sötétkék hátukon
Mennek át az aluljárók hűvösén
Visszaúttalan léptek
Ablakok peremén
Tántorgó látóhatár
Fenségesen énekel
Táncot lejt piszkos
Cipőben jár
Megint itt van bennem
Amitől átfeszül a fényen
A vágytól lélegző vásznak
Remegnek téged
Nem várt buszokra szállva
Suttognak hangok hangodon
Átcipel az éj a városon
A szélén megállva feléd
Nyújtott kezekkel
Húzom a napot
Fel a ködtől részeg égre
Gomblyukakkal a hátukon
Állnak az öregre nőtt percek
És te sosem jössz el….
2006-12-30
northman Gomblyukakkal hátukon c. versére
…és te sosem jössz el
csak álom
ring az éj
hangya-lábon
jár a megváltás
mint alvó város
peremén neszez?
utcazaj
mindig benned
hagytam magam
mikor rozoga padon
ölelted a tavaszt
és öreg ablakok
magányában félve
suttogták az
elfeledett cselédszobák
merre jársz
merre jársz
többé senki sem
húzza rád a hajnalt
és nem andalít
vászonruhák
megfejthetetlen mintája
csak lenne valahol
még egy szentjánosbogár
ki rád világítana
hogy újra érezd
milyen embernek lenni.
Csurai Zsófi
Szavak csobognak
Sóhajok nélküli lélegzet
Felszántja földem
Éjtelen nappalok fénye
Mossa át szemem cseppjeit
Állok mint ködtemette fák
Kezemből virágok nőnek
Egekbe lépő szirmokon
Kel fel a nap és ordít.
Ordítja neved minden
Sejtje az itt maradóknak
Egyforma cipőkben
Egyforma napok lépik
Át helyeden a köveket
Út a hazug óceán felé
Nevet én a parton állva
Arcodba néző ablakok
Szilánkjaiból táplálkozom
Jól megrágva fekszik bőröm
Alatt a hangod alig érezni már
De fogja még ujjaim végét.
Engem hívnak a csíkok az égen
Repülni fog minden fel felfelé
Mikor leülve hívlak kócos
Hajjal nézz végig a rajzokon
A felhőtesteken a kékek
Finom vonalain neked font
Folyók mélyén tükrök
Előttük állsz mozdulatlan
Szavak csobognak szádból
Nevemen szólnak kertjeid.
2006-12-29
Kígyók vájta
Látlak
Érezni éj haját arcokon
Kóstolni lehetne a fényt
Ahogy végigszánt a föld
Téged látó hullámzó szemein.
Látlak
Mégsem szól senki hangtalan
Bárokban kitöltött ital színnel
Keverve az éj álomjárta benzinkutak
Árkaiban rejtve el a szerelem.
Látlak
Álmomban mezítláb rohansz át réteken
Árnyékod megtörik sósvíz csontjaimon
Szárnyak a szélben szárnyak a szélben
Téged lépő cipők kopognak át utamon.
Látlak
Furcsa íz apró repedések a vakolaton
Kígyók vájta érzékeny sóhajok
Szállnak felfelé ujjaimból kereslek
Szélfútta városok ablakán lépj elő.
2006-12-27
Tükröződsz ( eső jár )
Zene szól kényelmes távolból
Miközben rád gondolok
Barna szemű hegyek
Nézik selyem erdők
Fáradt rétek előtti lépteit.
Furcsa lélegzet hatol át
A falakon megérint
Túlsodort cigaretták
Füstje a nappal
Túlfeszült karok
Keresnek ez az éj.
Nem volt arcodon át
Vezető út a léptek
Megálltak s néztelek
Jó hogy itt vagy valahol
A dolgokon átsejlően.
Arcomon éhező cseppekben
Tükröződsz ( eső jár )
Körmök nőnek a hajnal
Száraira bőrömön csúszó
Percek kopogják neved
Télkedves merre jársz?
2006-12-27
Ködbőlhang
Estéről estére
Megálló utak
Közé beejtett
Molyos arcok
Jönnek szembe
Nézem szemed
Sosem láttalak
Érinthetetlen hang
Vad kövek
Kertben elásott
Félrehúzott tavasz
Előbbre lépj
Hívj saját
Hangomon egyszer
Téged érintő
Kéz délutáni
Felhőkre ragadva
Arcod nézem
Sosem láttál
Idegen vagyok
Ködbőlhang lény
Koppanó erdők
Vak hegyek
Melléfestett árnyékok
Szobor szerelem
Faragott idő
Bazalt ébredése
Forognak tv-k
Körben álló
Kémények küszöbén
Bekéredzkedő fák
Levelek hullanak
Összeszorult torok
Világ szemedbe
Néztem most
Megálló utak
Végén kereslek
Sosem láttál.
2006-11-30
Mind téged lát
Köd mögött szálló
Rozsdás szelek
Megtépett kapukon át
Viszik felfelé
Egyre feljebb.
Lábnélküli léptek
Mosoly helyett
Méregfog keddek
Ülnek hétfők húsán
Íztelen kezek mossák.
Tisztára forgatják
Arcát a tűz fölött
Ruhája szép
Távoli füst susog hajában
Sosem jön vissza többé.
Tudható kódok peregnek
Át a megkövült szájakon
Hangok járnak
Romváros fülekben
Mennyi szem mind téged lát.
Köd mögött szálló
Egyre feljebb
Látod hívtalak
Megérinteni a földjét
Zsákokba gyűjtve mind az est.
2006-11-29
Kívülről az utakat járja
/Belül már a járdán üldögél/
Hozzád érne még hajnal íz
Naplement sáncok a hegyek.
Az erdők prémje alatt hallgatag óriások
Ballagnak a láthatár és az álom vége felé
Hirtelen felnyitott szemek festik át az éj testét.
A gyógyulás hangyái vonulnak át
A lázcsillapító porban
Zakatol a város.
Potrohok léptek potrohok léptek
Ébrenlétek halál élet egyforma örvénybe lépnek a lábak
Folyópart kövei nyugatra néző ablakokban
Csillogó hajszálak.
És most csend lett hirtelen merüléssel.
Kívülről virágzik
belül már hó alatt sustorog
A villanykörték ölelésében lebeg az est
Visszahúzott szárnyakként gubbaszt a csend
A drótok között.
Megértő tetemekként fekszenek
A szanaszét hagyott percek
Foltokban szerelem üt át a falakon.
Nézd a kéz ékezetet húz
Majd kioltja az utolsó erdőtüzeket.
A tenyér vonalai átküzdik magukat
Ébredésed és elalvásom vérrög határain
Megérintik arcodat.
Jó hogy láttalak.
Ne gyere tovább innen egyedül hold jár az égen.
A nyitva hagyott lapokon olvassa a táj
Hogy szemedbe hány morzsa hullott
Míg elmúlt az éhség.
Kitartó cseppek lebegünk éjpohár falakon.
2006-10-27
Kék ablakok szemben
Orrodból még folyik a fény szét
A nagy meleg világba.
Szemeid már sötét gombjai az ősznek,
Még látlak, még láthatatlan a kéz,
Utánad nyúl a sarkon túl a háznál.
Még itt vagy, már távol a hang mi előhívott,
Feketén fehér filmekről.
Jöttél, mint felhő, köd maradtál,
Hajnal lógott hajad szálain,
Kifelé tenyeredből nap kelt fel,
Hold altató vénád kékjében.
Délután az aszfalton, alkony a fűben.
Sosem volt reggel, mióta vonatokba
Vésett bánat robogott át a síneken.
Kabátba rejtett minden mi maradt belőled,
Belőlem létrák nyúlnak, egész a tetőig
Csillagokat szedni várlak, hétre itt legyél.
Most tudom, hazaérsz, belépsz az ajtón
Kapcsold be tévéd, ha senki nem lát
Nézd meg mi lett belőled.
2006-10-25
Sehol egy vendég
Szeretnéd látni újra
A visszafordíthatatlan
Áradás elmosta a suttogó
Köveket mind.
Hullanak a fogak sorban
A ragadozók a vadont járják
Hullanak az álmok csattogó
Harmatként a földre súlyos
Madártetemekként ritkítják a port.
A város mozdulatlan
Lélegzeted még tiporja
A padlót ahogy a sarkok
Között birtokba veszi a szobát.
Szeretnéd látni újra
Az idő lejárt a széle foszlik
Át a derengő fényeken
Szemhéjak csukva ajtókon túl
Lejárt bérletek kopott utak merre jársz.
Az ezernyi ablakban az ezernyi
Felkelő nap kirúgja a töméseket
Az álom fényes vicsorgó fogaiból
Sehol egy vendég sehol egy test
Ami karjába venné a leszálló szavakat.
A lehalkított zenéket dúdolja a szél
Megrázza óvatosan azt ami még itt maradt
Aztán tovább ál kabátja véres árnyéka én
Lejárt életek kopott szárnyak merre szállsz.
2006-10-10
Tengernyi porszem
Mind idegen
Mennyi szürke szem
Mind hasonlít rám
Egyforma tv-k
Egyforma vízió pereg
Lélekölően édes
Lehangolóan boldog.
Nyugodt túrák
Lassú léptek
Az én szakadékai
Feltáratlanok még
Örökké behúzott
Vészfékek sikítása
Reszket az erek között
Hatalmas éghajó úszik el felettünk
Megállnak az órák
Abban a nappal hajnal éj
Pillanatban ami most
Halszemmel néz ránk
A díszsortűz felreppenti
A szürke galambokat
Menyi szárny
Mind engem akar.
Meztelen szemekkel
Nézem arcod és lélegezlek
Testem hámló levelei
Hullanak a földre
Levetkezett az ősz
A téren átsétál a köd
Szürkül a széle az emlékező
Arcnak mielőtt takarója lesz a tél.
2006-10-02
Lejárt jeggyel
Ég alá szorított nagyvilág sóhajtja életre a mozdulatokat
A test emlékszik ujjait saját savába mártja
Félrefordított tenyérrel néz utána a lélek bírja még
Időkön át rohan fonnyadt levelű tereken
Füstöt pufogó utakon ittlétének hatalmas
Termeiben bolyong keresi a mozdulat fénylő nyomait.
Holdfény szívja fel az ízét hűvös női hát
Altatná tovább tenyerem remegő vonalait
Arcnélküli testbe felejtve rugdalom az ajtókat
Ébredj fel romváros oszlik a füst
Közel a tél fagyot lehel a vadon az ösvények torkán.
Szélesedő nyomtávú öreg tehervonatok
Szanaszét hordták az életem
Most itt állok lejárt jeggyel a zsebemben
Szavak nélküli papírt hord a szél
Lekésett mosolyok folyton késő arcokon
Ennyi maradt most minden állomás és megállóhely üres.
Nézd ezt a nyárral ölelkező őszt
Utolsó cseppek vér benzin könnyek a délutáni tetőkön
Jó volt látni hogy jöttél nem maradtál soká
Arcomra hullottál vérembe vegyülő szerelem
Üldögél a redőnyök között.
2006-09-27
Emilia
Átváltozó dolgaim közé rejtve
Még csillogsz bennem
Ezüst fénnyel bokádon
Köldöködön kel fel a hold
Arcodon nyugszik le a nap
Még egyet int a foszlott földnek
Körben járó lüktetés szorít a tájhoz
Ahogy megérintem bőröd öblét
Hajóra száll minden bánatom.
Szememben tükröződő lélegzeted
Hallgatom zenélj még nekem szerelmem.
Ökölbe szorított kézzel lépek át a durva falakon
Lábad nyomának illata vállaimra
Húzza majd a hajnal hűvösét.
Emilia szól a néma minden
Ahogy levetett ruhád redőin suttog a sötét…
2006-09-12
Alkonyszag maradt
Végül hajnal hátán lovagoltam ki
Testmeleged takaróm ráncaiból
Az erdő még éj lüktetésében szuszogott
Az ég még játszott sötét és fény közé
Szorulva aztán lépett egyet előre a nap felé.
Kíváncsi ujjaim őrizték bőröd lágy melegét
Arcom már a hétköznap porát vitte
Még alszol már zakatol az idő gépe
Viszi előre órák bérét éhséget korgó
Kávéval öblítve le az álmok habját.
Alkonyszag maradt kabátom alatt
Arcodat őrzi utcák szélén kopogó
Cipők visszhangjával mondja ki neved
Ha itt lennél érzés lopakodik végig a gerincen
Új erőre kapnak a zord csontok menni kell.
Délután húzza be mögöttem a kaput halk zörgéssel
Az ablakban állsz vállamra húzom ismerős arcodat
Karjaid között kavarog a lélek fáradt szemeken át
Szerelmet kiállt a végtelen vigyázban álló vonatok mögött
Lenyugvó napmeleg hátaddal bújj közel ha újra eljön az est.
2006-09-01
Éjjeli járat
Itt jövök újra
Vadonba mártott ujjaim
Hűs bőrödön gyökerező fák
Léptem halk sóhaj az ágak között
Nem látsz én mégis veled úszó
Folyókba mártott kezekkel
Fonom ébredésem kusza réseit
Az éj szeplős falain át
Valami furcsa napba nézek
Arcod az melegíti ébrenléttől
Reszkető testem véges vonalait
Ahogy árnyékot vetek a föld
Lassan lebegő érdes hullámaira
Eljöttem én ki sosem láttam
Tengert és kék szemedben
Áradást hívok elő hogy lássalak
Meztelen hátad márványa
Fényt ad éjjeli járat szemeimnek
Halk szavaid lejjebb húzzák
Mind az érthetetlen de gyönyörű
Furcsán téged éneklő csillagokat
Ajtókba záródó félig kinnrekedt
Karjaimban alszod minden éjedet
Hosszú tömött sorokban vonuló
Idő húzza a gazdátlan vonatok
Kígyóit hajad sója csapódik ki
Vállamon kilélegző száj párnámon
Estbuborék közepén ülve nézlek
Szerelmem és lépteket sóvárgó
Ösvények halk magánhangzóival (E-I) hívlak.
2006-08-31
Ölelj mint part a tengert
Sziklák szoros erejét érezzem testemen
A kikötőben állok vitorla nélkül (meztelen)
Szemben a széllel hajóm utolsó érintésed
Hullámokon fekve most úszik el.
Ülök az apró világ szélén
Hatalmas szívemben szobrodat
Leplezi éppen a hold fénye
Éjeket játszó mozikban ülve
Fáradhatatlan szemmel nézlek.
Lépteid nyomának porát lélegzem
Talpad a földön kezed kezembe rejtve
Hangodon dübörgő nappalok öltöznek át
Nyugodt lélegzetű estekké ruhád levetve
Öledbe hajtom arcom altass hogy álmodjalak.
Nézz rám szerelmem megfesti szép bőrödön
A ritkuló árnyakat térdhajlatod takaróm felett
Lágy vagy és szép mint a távoli ég neszei
Magamba szívlak mint hajnal a köd illatát.
Nevetlek hangosan utcákat széllel simogató kézzel.
Nincstelen fényeim téged lakomáznak
Testedből táplálják az ablakon át
Szemeimet utakat szőnek ereid a lágy bőr alatt
Várják jöttömet éjből vállamra ejtett kéz a vágy
2006.08.27.
Szeretlek…
Ki tengert látott
S azóta szomjazza hűs neved ( Emília )
Torkában dobogó szívvel.
Szeretlek…
Kit felöltöztettek
S azóta csak bőröd selymét
Érzi a testén válladon érint csodát.
Szeretlek
Ki szemedbe nézett
S azóta nem lát mást
Gyönyörű arcod bennem a táj.
Szeretlek…
Karomban tartalak boldogan
Hallgatom álomfútta lélegzésed
Nyugodtan alszol hosszú az éj.
Szeretlek…
Ébredő hajad arcomhoz ér
Téged hoz el a hajnal
Megértő öledbe hajtanám arcomat.
Szeretlek…
Szó sincs már mi
Elmeséljen téged
Kimondatlan álmaimban táncolsz Kedvesem
2006-08-23
Téged kereső
Kivilágítják a partot
Városok fordulnak önmaguk zajába
Távol az erdők zöldje öleli már
Az alkony sárgán vörösét
Remeg a pillanat ahogy a hegy teste
Magába fogadja a forró napot.
Kikötők felé léptek csobognak árnyak
Érintését sóhajtó utakon
Lágy szürkén dobog minden
Téged kereső idő kattog az égen
Válladon a száj nyoma selymed íze torkomon
Kivilágítják a partot.
Kezem az arcodon nyugodt a mozdulat
Hajadba sóhajtom neved –Emi- szerelmem
Fehér lázának vörös ruhája átlebben a táj fölött
Tüzeket gyújtanak a sziklák mögött
Érints meg hívj bőrödre hulló eső leszek
Cseppjeim ásítanak puha térdeden.
Kivilágítják a partot várják jöttödet…
2006.08.18.
Ott lebegtek még
Ott kezdődött, amikor a nap felkelt. A hangok átrágták magukat a kezdetleges fényen. A sötétség elhagyott romvárosaiban születtek, de már a fény lebegő kertjeihez tartoztak, halk léptekként tapostak eget, földet, embert, testet és lelket egyaránt.
Az ölelések sóhajai ott lebegtek még a végelgyengülő álmok között. A csillagfénnyel átitatott tetők alatt az ébredés első fájdalmas hullámai ostromolni kezdték a még látomásokba kapaszkodó sejteket. Minden, ami elveszett és minden mi itt maradt kavarogva tükröződött vissza egy buborék faláról. A lélek még a buborékon belül lebegett a test már kívül mozdult néhányszor.
Jéghegyekkel fertőzött tenger némaságát árasztotta magából az ég, lassan hullámzott a repülőgépek foszlott csíkjai felett. Ottfelejtett kezek tartották a bőr hűvösét. A mindent körbezáró hegyek akarták még a holdat, de a hold magabiztos szerető gyilkos mosolyával tűnt el. A végtelen idő hálói lassan sodorták magukkal a múló halszem perceket.Tegnap még ölelő sótlan tengerként terülsz el mellettem, állok a parton, kezemben fegyver…
2006-07-06
A vízcseppen kívül
Lebegnek a fák a hegyek felett
A holnapból elősejlő fény
Furcsa játékokat játszik
A földre hajtott arcú árnyakkal
Minden mi sejthető világít az ösvényeken.
Ölelni jöttél vak utak szempilláin tapos
Lábad mégis eltévedtél éjfélszagú elsötétített
Órákon át suhantál tovább – tovább
A megforduló szél hűti a vágy lázas homlokát
Minden ami a vízcseppen kívül marad hasztalan már.
Hason fekszenek a fénytelen jéggel magánykoktélt
Szürcsölő megnyúlt percek az ágyon
Nézik a TV-t öreg filmek – öreg idő
Telefonok rezegnek jóllakott kezekben újra
Ablakot érintő tenyerek izzanak szememen.
Roskatag vonatok kapaszkodnak táguló hangokba
Megfogva az éj kezét lassan lábra áll a hajnali ég
Felejthető idegenek járnak az emlékező utakon
Léptük apró kavicsokkal eteti éhező idők árkait
Lábam a holdon alattam földed ülök a cseppben várlak.
2006.06.-
Dübörög a test
Tízezer léggömb
Mind mosolyog
Tízezer pecsét
A felhők hátán
Feszül az égre fel mind.
Széttárt karokkal nézel a holdra
Az éjszaka diadala arcodon
Semmi sem maradt az alkony bájából
A hajnal lusta sóhaja távoli még
Rejtőző fények ( dübörög a test ).
Kitépett tollak karmai
Fognak még erősen a bőrbe
Csíkos hátú nappalok másznak
Az éj fényes bőrére
Ahogy vak járdák szúrják utak pupilláját.
Halmazállapíthatatlan lények az éjben
Éberen alvók oxigénjében fürdenek
Lebegnek a leírt és a kimondatlan szavak határán
Festetlen színekkel borzongatják bőrödet
Suttogóselyem száj érinti gerincedet.
Olvadó mézzel bánik velem az idő
Ahogy nézem meztelen vitorláid
Megtekert villanykörték marnak a szembe hirtelen
Minden bezárt ajtó előtt megálló eső újra
Szavak papíron ég alatt papíron szavak föld felett.
Tízezer ég
Mind mosolyog
Tízezer pecsét
A felhők hátán
Feszül a léggömbre fel mind.
2006.05.26.
A hely
A hely miről nem tudsz semmit. Fehér folt, ismeretlen terület egy ismeretlen térkép hátoldala. Számodra szép mert titokzatos. Ezernyi színes kép dereng már benned róla, ízek, illatok emléke ébred benned régről onnan, a helyről, pedig még sosem jártál ott.Még néhány izgatott lépés aztán megérkezel…belépsz a helyre.
Minden megváltozik. Más leszel, ahogy belépsz a helyre. Megkönnyebbülsz alább hagy az izgalom. Szomorúbb leszel és szegényebb. Szegényebb leszel egy illúzióval. Szemeid elvesztik a hely előre elképzelt színeiből álló képet. Elvesznek az tudat által „előre gyártott” ízek, illatok is. A visszafelé út is rövidebb, szelídebb, színtelenebb lesz.A hely is megváltozik. Elveszik érintetlensége. Az ismeretlenség titokzatos máza végleg lepereg. Elveszik a tisztasága, ami egy érintetlen jégmezőhöz tette hasonlatossá eddig. Hiába takarja el a szél, a sivatag is megváltozik amint az első léptek megjelennek a homokban.
Végül ne feledd, hogy most már örökre összetartoztok. Benned van egy darab a helyből, mert beléptél, s eközben a hely is őriz már egy darabot belőled…
2006-05-15
Hajnal bundája foszlik
Most egy másik dal szól
Mielőtt bezárt testek
Kopott ablakain át
A lélek az égbe nézett
Megpihent egy gitár húrjain.
Honnan jöttél el értem
Gyönyörű vagy és távoli
Sivatag homokja esőt váró
Türelmével ölelnélek magamhoz
Hajnal bundája foszlik szét ágyamon.
Ki hívott téged életre mondd
Romváros testem terein
Ülsz a porban szép szemed
Égre vésett arcomat kutatja
Halott szél suttog életet hajadba.
Menni kell mert napok jönnek
Estek helyére feltáruló völgyek
Monoton ösvények kérnek
Testedből apró falatokat
Engem is zabál a vadon.
Repülnék néha
Minden felhő a földre vágyik
Mégsem szomorúak a könnyek
Esőt hoztál
Cseppek suttognak járdák fonalán.
Most egy másik dal szól
Mielőtt a lélek az égbe nézett
Virágot földből kiáltott-vonatra szállt
Zakatol mintha boldog volna
Nap kel fel fényes hátadon…
2006-05-10
Nincs karja sem lába
A hangjával kapaszkodik belém
Nincs arca sem
A fogait érzem a torkomon…
1.
A felpattant cseppek
Kifordított rétek
Agg párnáin fekvő
Csillogását hozta a harmat.
Arcát nézné a vágy
Mégis vak morzsák
Utolsó filmen nézik
A friss kenyér végét
Ahogy esőben ázik el.
Átölelhetnéd nyakamból
Zúduló vállamat
De hajnal fogja még
Rövid kortyokra a világot
2.
A kitörölhetetlen afrikai láz
Jéghegyekbe mártja a remegő
Téged sejtő bizonytalan pupillákat
Megremegő felhők játsszák a fényt
Est csontjai öltöznek holdhúsba.
Erdőket suttogok hegyek körmére
Lépteid izét őrző ösvényekkel
Választom szét a vadon részeit
Széllábbal érintem lombok súlyát.
Hátad mögött állok akár
Rozsdás kés az ezüst gerincben
Bőrödtől távol izzó ujjaim
Megcibálják a világ rőt sörényét
Felkelő nap köhög rám új ruhát.
2006-05-06
Hátad mögött áll
(Félig lehunyt szemmel
A távoli sivatagot nézi…)
Sosem fogy el a Hold
Mióta nem vagy itt
Sosincs nappal – sem éj
Valami zöldes árnyalat
Fátyol uralja a fényt
Lüktet zajokat dob ki magából
Kitölti a percek – órák helyét
Az idő folytonos gyenge
Vaníliaillatként érzékelhető
Érzem hogy van – de kevés
Ahhoz hogy zavarja a lüktető
Zajos zöldes akármit
Itt a valami bizonytalanná vált helyén.
Furcsa játék ez
A fejemben létező tenger
Parthoz csapódó hullámait számolom
Magamban különösen dagály idején
Látlak téged az utolsó éji vonaton
Meztelen állsz a kupéban
Kezedben fegyver
Nevem betűit végzed ki sorban
Egymás után
Véres altestű mássalhangzók
Dőlnek tarkón lőtt magánhangzók fölé
A vonat dübörög váltókat tép fel
Épp egy bal kanyar hosszan – véget ér a dagály.
Ha meglendíteném jobb kezem
Hajnalt gördítenék a tenger fölé
Bal karom alatt remegő hegyek
Szívnák magukba az alkony mézét
Körmöm alatt vakolat
Becsuktál egy ajtót gyönyörű voltál
Felnyögtek a falak körben mind
Harcos mozdulatlanság
Vonul végig a gyáva testen
Ijedten kerülgeti csepegő csapok
Nyálkás hűvösének érintését a bőrön
Végül álomba forduló est nyílik meg
Halkuló hangodon nevet nevet …….
2006-04-27
Halk kötelek foszlanak
Síküveg tenger
A dörzspapír ég alatt
Kék vászon felhők
Vitorlák felett.
Megáll a csend a parton.
Kitárja két kezét
Szemével téged látlak
Merre jársz
Tavasz lábain mentél el
Sosem jössz vissza többé.
Síküveg tenger
Téged álmodó hajók
Apály ölelés nélküli
Óráiban kövek hátán
Halk kötelek foszlanak.
Megáll a csend a parton
Arca sápadt
Szemében még ott égsz
Mintha látná meztelen hátadon
Ujjak érintését.
Síküveg tenger
Hullámtalan rezdületlen
Nyomtalan léptek
A mozdíthatatlan homokban
Magány választ szét vizet-partot.
Megáll a csend a parton
Tenyerében utolsó íze bőrödnek
Látja az arcod fénytelen lebegve
Árnyak leplébe bújva mentél el
Sosem jössz vissza többé.
2006-04-20
Éber és kényelmes
Sodorhatatlan papír a kézben
Nézd a szemek körüli ráncok
Sokasodó árkok a földön
Oxigénfalú szobámból nézem a kék eget
Mozdíthatatlan idők nyögnek a felhők alatt
Kiélezett tündér a képeken
Repül a magasban mélyre nem nézve
Tolla sem hullik a földre
Vérmagány vöröslőn
Éber és kényelmes illatok
Jó éjszakát világ
Pár követ itt hagyok.
Letettem tópartra
Köveim sóhaját
Most nézd szemem megpihen
Ujjaim simítják só haját
Elmúlsz hogy fájjon a szív foga
Fordított lepleken
Ajtókat csapkodsz ritkuló nyálamban
Sétálsz át álmomban meztelen
Sodorhatatlan papír a kézben
A megnövekvő idők lassú tavasz
Lábain lépnek át fejem felett
Oxigénfalú szerelmem látlak még
Mozdíthatatlan vágy nyög a felhők alatt.
2006-04-04
Sosem láttál
Est pecsétje az égen
Kék tinta festi mélyre a tájat
Felsóhajt a fény
Aztán eltűnik jobbra hirtelen
Itt állok az út szélén
Dögszag percek tűnnek el
Felettem peregnek át
Várhattam volna még
Keserű ölelés
Szénpor gyönyörére
Most már az éj léptei
Törik fel a test pecsétjét.
Rothadó avar hullik hajamból
Lánctalpak nyomai tépik
Szűz gerincemet
Fogaim közt savak gőze bűzlik
Szavaim selymét ( ruhád lenne )
Férgek fonják bűzös halomba
Nézd a vers hogy vonyít hasztalan
Ostoba játék „másfél lábnyira” mindentől
Kávéval kínálnám a hajnalt
Rőt tündérek helyett most
Elmúlás dobbanásai szólnak
Itt állok az út szélén nincs mit mondanom…
2006-03-24
Fegyver van nálam..
Szólt a Hold
Aztán az ég lőrésein át
Fény hatolt a húsba.
Ölelés helyett
A nyugalom fekszik az ágyon
A sarkokban nyújtózó homályba néz.
Hideg van
Szólt a Felhő
Aztán esőt küldött a test t nedves lett
Cseppek suttogtak a bőrön.
Ölelés helyett
Hason fekvő árnyak
Falak hátára simulnak.
Messze vagy
Szólt az Út
Aztán léptek indultak el furcsa cipőkben
Közelítő karok fontak át fátyol sóhajokat
Ölelés helyett
Forduló hangok íze
Bársony szájakon.
Fegyver van nálam
Szólt a Hold
Aztán elindult minden felfelé
Felfelé a lent maradó dolgok hátán.
Ölelés helyett
Megálló ujjak
Végtelen párnákon.
2006-03-24
Folyó
Mintha a folyónak írnám a hullámokat
Szemedbe nézve tengerbe süllyed a test árnya.
Tükör
Mintha a tükörnek írnám a fényt
Szemedbe nézve villanó érc nézi ezüst arcom.
Szív
Mintha a szívnek írnám a dobbanásokat
Szemedbe nézve dübörög a vér végig a bőr alatt.
Test
Mintha a testnek írnám a táncot
Szemedbe nézve elringat végre a táj.
Erdő
Mintha az erdőnek írnám a csendet
Szemedbe nézve selyem lebben a vadon felett.
Eső
Mintha a felhőnek írnám az esőt
Szemedbe nézve cseppek feszülnek égtől a földre.
2006-03-23
Vége az éjnek
Az ég a földre lép
Lába tapossa a láthatárt
Hajnal néz nyugatra a sötétbe
Tűréshatáron belüli árnyak
Ragadnak távoli ölelések mézébe.
A légtér szűken mért oxigénje
Dobol a fülben akár a rémült
Szívek remegő testekben
A vadon mélyén
Mert léptek rágják ösvények csápjait.
Szerelmem szárnyai más egekbe vájnak
Felhők alatt szemerkélő vér a harmat
Arcomra hullva lefelé csorog
Széppé festi testem ős öreg sziklarajzát
Szélmagány susog csendet rám.
A színezüst bőr íze ujjaim közt
Eltűnő csobogás megismételt sóhaj
Érintés apálya húzódik vissza
Selymek pompájába rejti
Rőt ajkak csilingelő nyomait.
Fényekkel játszom
Árny aktok forró dombjai közé
Feszül a vágy foga hűvös hús a hegyén
Éj vége fojtja a világot sereglő kékekbe
A nappal uszályai várnak még a zsilipen túl.
2006-03-20
Télvég
Csattan a csend a rétegek között
Megálló jön újra leszáll valaki
Lábnyomai a hó bőrén ráncok
Arca eltűnik a lélegzet párája
Megérinti a lég ostoba hullámait.
Lobbanó ég alatt fény hatol balra
Zajok ugatnak fekvő utak hátán
Repedt bitumen hámja beteg
Szürke kígyók tekeregnek
Távolról közelítő mérföldek elé.
Mindentől megvédő erővel
Szorít magához a test
Amit ismer minden érintés
Lepattogzott mosolyok
Fekszenek az arcok mögött.
Kihűlt idő repül el a tüzek mellett
Visszanéz arcomra hajítja új tavaszát
Telet adjon még nem volt elég a fagyból
A mozdulatlan monoton gyönyöre jó
Hóvihar szenvedélyét nem veszíteném el.
Virágpor nélküli porzás
Ölelés a ködben lázas homlok
Rejtélyes illata nyög jéghidegen
Már szürkülnek a fagyok
Rövidül az éj nem jó a gyógyszer.
Mindentől megvédő erővel
Szorít magához a test
Ablakon kívüli erdőkben
Valami mozdul a gyökerek
Között végig az ágakon a holdig.
Hóba rejtettem minden titkom
Fényt kap a film és vége az életnek
Félelem freccsen a jég alól
Ritkuló hóesés húrjain
Játszalak szerelmem.
Mi lesz most ha felolvad a tenger
Jéghegyekbe álmodott ágyékod
Megölik a felengedő árnyék cseppjei
Mi lesz velem ha hóhatár alatti szemeid
Elmossa majd az áradás halk szava.
2006-03-17
Öngyilkos falak omlanak össze
Lépteim pora mint ezüst felhő
Láncként feszül torkomon
Mennem kell mielőtt
Véget vettek a télnek…
A gyilkos újra az égre néz
Sebzett vérző keze még őrzi
A mozdulatot ahogy hajadhoz ért
Majd véletlen megízlelte mutatóujja
Az arc bőrét és most az arc néz vissza
Rá közben távoli tenger moraja belül
A fájdalom ami lassan uralni fogja az eget.
Utolsó képekért kiáltó szemekkel
Akarlak téged látni még
Ahogy fekszel a fűben
Meztelen vagy mint a fény
Ami most megöl.
Hajnali hold köhög rám
Gőgös hús lepi el ezüst ereim
Szerelmem lepergett filmként csattog csontjaimon.
A gyilkos megáll a sarkon túl
Rágyújt a füstben sóhajod látja
Körmei alatt vér talán a te véred
Emlékszel véletlen karcolta meg vállad
A bal vállad amin át a naplementét nézte
Eldobja a csikket aztán örökre
Eltűnik a városból.
Közben selyem magány nézi ahogy alszol
Megkocogtatom az ablakot gyáván
Fel ne ébresszelek
Dühödten hörög rám a takaród
Ma övé vagy szép kedvesem
Körmeim alatt vér talán a te véred
Kapaszkodom a falba utolsó sóhajom
Kiszúrt szemű csillagok között hal el.
Örökre eltűnök a városból….
2006-03-13
Megáll a minden
Kifordított párnák sóhaján át
Láthatod az álom fakó aranyát
Én itt vagyok remegő hang
Hatol a kék erek kapuin
Vérszín arcokon át feléd.
Hozott fény tágas tested
Folyosóit járja rémülő
Léptek koppannak
Hűs szemeid párhuzamos kövein
Félelemmel érintelek meg újra.
A bőr sivatagában váró ujjaim
Kutatják az apró jeleket
Erre jársz vagy képzelő erő
Mozdít a vágy lőtt sebein
Törékeny hajlatok susognak bennem.
Megtalállak ha megtalálnak
A kegyetlen illatok virágai
Csokorba fogva a simuló
Selymek hálójában térdeplő
Vágy huzatos kertjei mind.
Benned ébredő ezüst városok
Kanyargó útjait járom ezerszer már
Éhség szegezi a falra meztelen ágyékod
Árnyékok közt sejlő képét
A sarkon túl megállok nézz rám.
Elmúló idők rothadó dobjain ülök
Fölöttem télforduló szelei járnak
Képeket festek szeretkező kövekre
Száraz holdfény felettem csepeg alá
A mélybe megáll a minden nem is létezel…
2006-03-13
..A létező óceán a lebegő tenger
Apályát nézi mosolyog
Belülről a fény arcot mos arcomra
Merre jársz mikor csobogó vizek mossák léptedet…
2006-03-13
Állok az úton
Tudom hogy valamit láttál
Arcod nyugodt tenger hátán
De megfordult a szél
Halott hajóm hazatér
Kívülről festem színeid mind
Kialvó lámpám utolsó fénye rád legyint
Titkos ösvényeken ujjaim bőrödre bújnak
Vágyam ős kövéből építelek mégis új vagy
Fetrengő porok rejtik arcod lüktető fényét
Állok az úton kereslek testem rothadó térkép
Elmúló időm halk szobrai húzzák életem sarát
Megérteni vágyom téged játszó esők szavát
Kifordult csillagok derengő fénye szép vagy
Besárgult kékekben járó mosolyod elhagy
Megtalált gyöngyök feketén hálnak
Ébredő városok zajában vissza várlak.
2006-03-09
Kéket locsolsz a zöldre
Esőt hoztam hogy szép legyen kerted
most sivatag szuszog csontjaimon
holdfény rágja meztelen húsom árnyait
zsíros nappalok röhögnek éhező álmaimon
olcsó mérföldeket mérnek a sarkon túl
hosszúra nyúlt lépteim nem értik az utca köveit
szavaim fonják körbe-körbe
– s a világ szorul lassan ökölbe – lassú szemeid
nézz fel a tűhegyes égre ha
lapos magány kiáltja sóvá íztelen bánatod
törd ketté a kristály reggeleket
– kávé illata serceg – én ott vagyok
levágott ágak nézik az erdőt
monoton ködben dalollak kedvesem
a sötét romjait kutatja fényedért
látod a két kezem
hatalmas hold járja az apró eget
köszöntenek elárvult illatok
holnapok fekszenek tegnapok felett
ma is látnod kellett itt vagyok
meztelen folyók öltöznek
lassan kék tengerek bálja indul
suttogó források birodalma
könnyeim árnya feléd fordul
hófehér papírlap fekszem a földön
rajtam hegyeket emel a tinta
hiszem hogy minden dalom
arcodon meg van írva
út vagyok én is akár a többi
rajtam a halál tűsarka kopog
szemeid tüzét keresem mégis
úgy érzem otthon vagyok
hangyányi rejtekem szél rázza
hófelhők zihálnak felettem
bőrödben vérerek futnak a földtől az égig
nézz rám kedvesem.
nyelvemen ott van a szerelem íze
halál röfög nyomorék dombok között
álmomban kéket locsolsz a zöldre
ágyamba vérhajnal költözött.
2006-03-09
Képek arcomon
Éjszaka fösvény árnyai
Térdeplő egek alatt
Megrekedt tekintetek
Széthulló fényében állsz
Nem beszélő képek arcomon.
Éhező csillagok marják egymást
A fény kopasz csontjaiért
Alvadt vér szárad majd a hajnali égre
Átlátszó bőrbe bújt testek ringanak
Furcsa tánc kocsonyás anyag remeg
Megálló idők rőt gerendái alatt.
Folyók eredtek lépted alatt
Mezőket fontál zöldbe aranyból
Erdők suttogták meztelen tested
Hegyek hajoltak völgyé ujjaid közt
Rétegek váltak eggyé selyem szemed előtt.
Holdfény nyúlványai tépik a repedt bőrt
Plakátok lógnak rajtuk hullafény magány
Az éjhús szaga vértelen sebeket ejt
Az utak vörösen rettegő kígyóin
Füst lehel fátylat falak nyílt hátán
Gyötrődő vonatok húznak el remegő TV-k mellett.
2006-03-08
Délről nyugatra
Az üres mozi vásznán
elszakadt film képe didereg
esőben ázott fák alatt állsz
bal válladon a lemenő nap pihen meg
arcodon fény várja az éj első hordáit.
Üres termek kihűlt lámpái alatt
Kopott papírlapok a földön
Ragyogó szavak hamuszín ruhában
Törött vonalak hátán tűnnek el
Elfogynak a sorok téged látó kígyói.
Hozd vissza a kék lepedőkön hullámzó
Végtelen tengereket hogy lássam arcod
Álmomban repedt sziklákon léptem
Szél kavarta hajszálaid festették szemeim
Most homokban fekszem felettem tél zihál.
Letépett húrok utolsó dallamával
Várj rám ajtód előtt esthozó lépteim
Dübörögnek át a városon
Kezedbe rejtett képek néznek
Halott csillagok felé megérintem arcod.
2006-03-07
Máshol ébred
Átrágja magát a ködön a vadon
Suttogó hegyeken fekszik némán
Vadak nyomai források körül pihennek
Ösvények lágy léptei körbejárják a völgyeket
Lélegző fák óriás lepelként takarják a vér nyomait…
A városban porba mártott utak mellett
Remegő testek szelik át az éjt ölelés hullámain
Álom repeszei hasítják havat ziháló ég bőrét
Várom a Holdat hogy elvigyen hozzád
Itt maradék idők perceket sercegnek nélküled…
A végtelen lassúsággal felkelő nap
A patakot tükrözi a szomjukat oltó szarvasok szemében
Életunt levelek pörögnek lefelé tartó gyengéd örvényekben
Ahogy a szél megkezdi útját a gerincen a bükkös felé
Ragadozók jóllakott félelemmel bújnak meg odvas fák alatt…
A város megterhelt vezetékek között ébred
Néma fény mozdul az ég alján nappallá váló tánc
A takarók vonalai kávéillatba fordulnak lassan
Hazug Hold itt hagyott meztelen bőrödre vigyorog
Elszálló TV-k tüntetik el belőlem fényedet…
2006-03-02
Láttalak
Ó az éjszaka megremeg
Rőt szempillák rejtekén
Suttog nekem az elalvó idő
Téged álmodó rejtekén
Szunnyadó folyosókon jár
Álmában a gyermek nem beszél.
Fordítsd arcomnak a test lüktető
Partjait szemembe nézz én várlak
Utak dohognak selyem füstöt
Testem már köddé feszül menni kell
Nincstelen fény hullámzó virága lettél.
Koptatott lélegzet várja illatod robaját
Formázatlan márvány válladon
Lassú éneklő naplemente ébreszt engem
Vigyél a hátsószobák hűs dombjain át
Megfagyott bőrön dorombol a vágy.
A kivérzett hajnal vörös cseppjei
Téged tárnak fel megérintem arcod
Hűs bazaltját ércfogak tépik húsomat
Mély rögök kívánják ezüst földedet
Kitépett szárnyak repülnek vonagló egeken
Megérintett pillangók susogják táncomat.
Vergődő kristály talapzatok állnak
Az idő köhögő rostjai alatt
A kép elkészült hullámai
Tisztára kínozzák az éjfél cseppjeit
Kezedben térdeplő egek nézik testemet.
Friss fényt öklendező neonok hátán
Arcodat kutató ujjaim vájnak a húsba
Szerelem töpreng rothadó perceken át
Lassú méreg mézéből ébredő vonatok
Arcodat vontatják szomorú tévémen.
Bevarrt völgyek pihennek új erdők
Lángoló leplei alatt újra látlak
Más hangok vigyázzák csendjeim
Téged rejtő esőfelhők
Sivatag csontjaim mossák erőtlen
Bennem térdeplő máglyák füstje nézz rám…
2006. 02.27.
Túl
Utolsó vonatok
Éjt zabáló zakatolása
Megtépett hajnali
Érzések lebegnek
A kitárt szemekben
Szerelem
Vonagló ellipszisek
Forognak egyforma körökben
Látlak téged ébredni
A hang nem ér el hozzám
Súlytalan képeket formáz
Meglepett tekintetem
Elhalt tél leple borítja testem
Az új tavasz seregei közel
Kifacsart napfény mossa át
Rólad mesélő arcomat.
A tűréshatáron túl
A zaj faragta réteken
A fény nyáladzó rései mögött
A kopott erdők rothadó lényei
Bőrömön folyatják
A téged elrabló
Sav rágta szürke időt
Alig érezhető remegés
A test mégis téged zúg
Harangjárta tornyok
Vonyítják a világot nélküled
Elhagyott földeket morzsolnak
Összekuszált ujjak
Fuldokló kövek várják
Lépteid áradását
Autók keresztezik
A nyomaidról álmodó port
Csillag marta éjnővéred
Ölelése vár minden naplemente után
Mégis mást lélegző tüdő zihál csontomon
Szerelem
2006-02-26
Hát így ér véget a tél Kedves
Elsuttogott fagyok távoznak
A végeláthatatlan erdőkön át
Újra mozdulni fog a test
Ó a reménytelen mozdulatlanság
Édes bénultságát átveszi valami
Gyenge és erőtlen remegő
Viaszfoltos utazás
Napfény remeg a pupilládon
Meztelen állsz ablakodban
Elpirul a függöny előtted
Zsíros ködök uralta völgyek mélyén
Zajt cseppentve március hordái
Felébrednek hogy lerohanják
Havas hegyeimet ahol szemeid
Altattak félfájdalom mélymeleg
Szerelmem látod újra téged énekel…
2006.02.24.
Léptem az éjben
Öntapadó álmom
Ébredésem első íze
A sárga lepkék éhhalála
Elragad tőlem szerelmem
Kezed érinteném
Por dübörgi mozdulatom
A – minden elveszett
Mielőtt megtaláltam-
Érzés sava furcsán a szemembe mar
Forog bennem az utolsó kép
Amit őrzök rólad…
2006.02.23.
Verejték sápad a bőrön
A kiszáradt források
Harmatot álmodó kavicsai
Között meglátlak szerelmem
Lágy fürtökben lóg az égből
A suttogó éj arcodat kavargó
Felhők nyitják eső ezüst termeit.
Kerestelek ma is
Utak porában csámcsogó
Nyomok nyelik el
Lépteid rezdülő felhőit
Testremegve bámul a holdfény
Tekintetek csiszolják a tükör rostjait.
Magányos vitorla árnyékod nélkül a fény
Tapinthatatlan nélküled a homokba forduló álom
Köpenyét megtaláló hajnal rántja arcodat
A hegyek vállain zokogó erdők lágy ráncaira
A vadon monoton vonuló falkái
Téged kutatnak vöröslő szemhéjak rejtekén.
Pár végtelen kötél a világba mar még
Sodródó kezek tartják bennem
Illatod kívánatos érceit
A kivénhedt fém szilánkjai téged ragyognak még
Meghalni vágyom a valóság bugyrai táplálják
Mézbenned fuldokló arcom végtelen ráncait.
Álom várótermei előtt lassan zakatoló vonatok
Zihálják a lélegzet minden oxigénjét
Töprengő verejték sápad a bőrön
Vajon merre jársz fél tíz rántja sűrű függönnyé az időt
A bárhol lakó ölelések kialvó tűzhelyei sóba mártják
A megértő húst a sercegő reggel kávéba mártja bánatom.
2006-02-21.
Neonfény kopog
Sorban hívják vissza a
Gyémánt jégtáblákat
Neonfény kopog utcák rostjain
Elküldték értünk az ébredés homokját
Az első lépések törékeny kövei
Megfázva fertőzik a bitumen fehér csíkjait.
Betegre fényezett nappal
Átgurul a testek ködjárta szentélyein
Folyosók törnek kattogó lámpák alatt
A termékeny olajak sivataga
Forróvá suttogja a bőr selymes márványát
Csobbanó telefonok tengermély csörögnek.
Kibomlott prémeken álom jár az üvegek zöldjén át
Titokban a félelem tárja fel a köröm vájta ég foltjait
Megfordul az arc bennem térdeplő hegyek hajolnak
Áthúzott barázdákon papírszavak futnak a szív felé
Kegyetlen a simuló mindenség testem már kopott
Röfögnek körben ólom mézben tántorgó hangok.
2006-02-17.
Mondd el mindenkinek
Mondd el mindenkinek
Szemembe néztél és láttad
A félelem hanyag követeit
Mondd el mindenkinek
Esőverte éjben vártad
Arcom túlhevült cseppjeit
Dobok monoton morognak feletted.
Énekelj mindenkinek
Eljöttem arannyá mosni ezüst holdad
Kezembe vettem apró titkos köveid
Énekelj mindenkinek
A csillagok távol voltak
Remegték a minden könnyeit.
Testek derengnek remegve helyetted.
Fesd le mindenkinek
Lépted nyomai szépek voltak
Hallottam vérerek rőt hangjait
Fesd le mindenkinek
Bőrbársony hangok hangodon szóltak
Folyók a tengernek lehelik habjaid
Selyem szellemek lebegnek melletted.
Táncolj mindenkinek
Éjjeli lágy fények arcodra omoltak
Szórd szét virágaid csendes magvait
Táncolj mindenkinek
Csengettyűk helyedre bánatot sodortak
Álmom ha ébred szász gyertyát megvakít
Partjaim altató hamvait ellepted.
Mondd el mindenkinek
Énekelj mindenkinek
Fesd le mindenkinek
Táncolj mindenkinek
Vízszintes álmok járnak
Függőleges egek alatt
Átutazók kopognak rémült éjeken
Szavak vesznek hűvös falak kérgén.
2006-02-17
Mexikói sofőr blues II.
Nézd, ahogy a szerelem átcseppen a rőtnyálú hajnalon festett körmeit, végighúzza az álmos föld hátán megfeledkezve minden hűvös mozdulatról, amit az éj lobbant, amíg nem voltál velem.A mexikói sofőr a nem túl távoli sivatag meleg sárga leheletét nézi a pultos lány hajában a kihűlt kávé fölött.Feketén hullámzó hegyek a látóhatár szélét fonják kékben játszó hajtincs felhők alatt én várok de, nem jössz, mert a választható utak egyike sem tart felém kitiltott porfelhőket hajt a szél vihogva a város szélén.A mexikói sofőr a nem túl távoli sivatag meleg sárga leheletét nézi a pultos lány hajában a kihűlt kávé fölött.
Lehetnél velem csábos csillag selyembe öltözve vágytól feszített tükrökben látlak halk dobok közt lépsz ez még nem tánc de, ha megérintenélek talpad alatt repedt bőrű bitumen kígyók suttognák szerelmemet.A mexikói sofőr a nem túl távoli sivatag meleg sárga leheletét nézi a pultos lány hajában a kihűlt kávé fölött.
Ó az ég nem hordja most hangodat indián asszony kígyóbőr ékszert árul a poros út mellett a hamis talizmánok, mint megfakult csontok zörögnek megérintenéleksóhajt lehelek az üvegre langyos az ital pocsék a zene a hangod helyén, dübörög az átkozódó idegpályák között nem vagy velem.
A mexikói sofőr a nem túl távoli sivatag meleg sárga leheletét nézi a pultos lány hajában a kihűlt kávé fölött.
2006-02-15
És végre elnyel a sír
Szavak helyett rögök íze a számban
Nem láttad milyen furcsa torzó voltam
S most nézd milyen ocsmány bölcs halott leszek
A lassan pukkadó zsigerek közt
Lobognak még az idők vén vitorlái
Miken jöttél szerelmem felém sodródó hajók léket kaptak.
Most már a vágy felhevült nedveit
Elrabolják a zsugori kemény szürke csontok
Egy elcsorbult fakó idegpályán az utolsó élő sejt
Még téged pulzál szerelmem buja virágai
Hullámzol szélfútta réteken.
Rothadó húsom téged suttog a földnek
De a föld konok akár az éj kínzó látomásai
Ahogy bevicsorognak az érzékelés résein
Hideg verítékbe merítve a nem elég mélyen alvót.
Szemeim most már örök hegyeket és arcodat villogják nekem
A kocsonyás anyag utolsó diadala ez
A szétfolyó pupillákon utolsó kép
Táncolsz szerelmem meztelen az utolsó csillag alatt.
Valaki halkítsa lejjebb a világot
Ujjaim között a férgek kezdik már
Átzabálnak az örökké tartó utazásba
Hallgasd a temetők csendjét düböröglek
Kígyóméreg hajnal – a hajadba fúló szél vagyok.
2006-02-15
Belső TV
A mennyire szerelem képei
Lassan átformálják a várost
Tél kutyái gyilkolják
Tavaszom rövid perceit
Hol vannak az elhullott szavak…
A távoli hely virágai között
A lépteid lassú örvényei
Lejjebb húzzák az estet a földig
Itt tüzek gyúlnak a remegő bőrön
Forró test merül halkan a tégedálomba…
Ki húzta a hajnalt szemem elé
Hogy ne lássam arcod éjtükrét
A vadon selyme lüktet a hámban
A köd falkái vonyítják ereimben
A nélküled testem hiábalétét…
Hangokat hallanom kellene
De néma a belső TV
Az elhagyott telefonok
Utolsó gyenge foglaltjelzése
Pulzálsz bennem még bármerre jársz…
2006.02.08.
Szomorúság
Meghaló ködök húzzák
A végtelen szürkét a világra
Sóhajt a csend nézlek újra
Lágy szavak lennék a semmiből
Kíséret nélkül csobban a hangom
Az éjkút vizében tükröződsz arcod a hold
A bánat szárnyai égbe merítik a fényedet.
2006.02.03.
N o r t h m a N 