2005.

Meztelen hóesésem

 

Még zajlik a háború
Az utolsó véres csatatér
Teliholdat font az égnek
Apró csillag fénye halkan
Kattogsz bennem ahogy
Elakadt film ismétli
A kifosztott gyémántbányák
Fényét ( én vagyok ) amit őrzöl még
Hangom visszahív téged újra és újra
Kihunyt máglyák a lejárt ünnepek után
Merre csobogja érintésed folyóját az éj?

Kereslek utak fogynak el a lassú léptek alatt
Minden más ami nincs most velem
Kegyetlen kis mosollyal öl(el)
Megfeneklett mosolyok néznek rám vissza
A parton állok szél zabálja fel értedkiáltásomat
Titkok kúsznak az éjben óvatos érintések
Susognak a mindentől távoli fekhelyek között
Apró vércseppek a hóban a vágy vörös tavainak
Emlékei szemeim mögött megpihennek talán
Most az idő mozdulatlan halkuló felhők az arcod
Meztelen hóesésem lassú tánca: Ébressz fel.
2005-12-31

---

Egyenként oltod ki a csillagokat

Az utolsó háromnak mennie kell
Üvöltés lövi tarkón
A vágytól még remegő hajnalt
Teste lassan kihűl
A tüzek kihunynak már semmi sem mozdul.

A porba fulladó esőcseppek kiáltanak feléd
Nem hallasz semmit mert kegyetlen cipők
Fájó lábak visznek el téged messzire innen
Rothadó avar szagú buszokra szállva
Elhagyod ezt a földet.

Keresni fogunk majd
Mert a szomjan haló zuhatagok
Korbácsolják az éhező köveket
Kivénhedt hajók cipelik a múló időt
Messze az óceán.

A 378-ik pillanatban vérző körmökkel
Kapaszkodunk az emlékezés foszlott
Vitorláiba szemünk még mozdul
Az utolsó háromnak mennie kell
Valaki kioltja a fényt.

Ha nem lennél a lemenő nap fényében
Apró kék csengettyűkkel lármázva
Mezítelen tested ha nem bújna meg
A végtelen falak repedéseiben
Hogy imádhatnánk vakon gyönyörű Semminket.

A tükör öl meg vagy a tükörkép?
A fájdalom gyújtja fel romváros testünket
vagy a gyönyör fényes ondócseppjei
fojtják meg a védtelen torkokban egymásba forduló
vonagló hangokat?

Az utolsó háromnak mennie kell
Egyenként oltod ki a csillagokat
Elzárod sorban a csepegő csapokat
A kiégett villanykörték látnak téged
Ahogy lopva suttogod szavaidat.

Megérintenéd a gyermek arcát
De a drótokba fűzött remegő képek
Már erőtlenül zuhannak lábaid elé
Kapkodó álmok adagolják
A sebzett gerincen át a mérget.

Öngyilkos eső zuhan a ráncos arcokra
Széttépett kabátok üvöltik a hosszú telet
Fájó lábak visznek el téged messzire innen
Rothadó avar szagú buszokra szállva
Elhagyod ezt a földet.
2005.12.17.

---

Gyógyíthatatlan áradás

Kötelező fény az arcokon
Reflektorok marnak a csillagokba
Az út semmilyen szürkén
Vonaglik felette köd feszül.

Az álom távoli sóhaj
Bizonytalan remegés
A sérült gerincen
A vágy távoli hang
A hegyek mögött vérzik el.

Az ölelés emléke
Minden bal kanyarban
Roppant egyet
A halkan suttogó csontokon
Menni kell…

Gyilkosom a napfény
Szeretőm az éjszaka
Anyám a hajnal
Testvérem te vagy most az úton
Menni kell…

A percek az órák körbefonják
Feszülő kötél az eldobott mozdulat
Minden mi nem kell már többé
Méreggé vált a vérben lassan múló
Gyógyíthatatlan áradás.

Csak az utolsó ezer dologra emlékszik
A bőr mit megérintett a kéz…
Hol rejted végtelen selymedet
Minden ónba mártott bálvány téged akar
Nincs már idő várni semmire
Halált dobol az éjben szakállamon a fájdalom
Menni kell..
2005-12-03

---

Kimondatlan ékszer

A lüktető egek alatt
Hóesésre váltott hangok
Húznak a hajnal bőre
Feszül csillagoktól mart arcomon.

Mennyi ölelés tépte már a testet
A szemek felnyitva égik
A láz feltekerve hevíti
Kimondatlan ékszer
Feszül a nyakra.

Mondd hol jár
Gyilkos a Hold
Semmibe lépő cipők
Kopognak lábamon
A vér lassú ónos szitálás.

Az Éjszaka Vérszaga
Apró pihék a bőrön
Sóhajok tépik a hús
Aranyló köveit
A csontok feszülnek.

Mozdulatlan kitépett idegpályák
Lebegnek a test félhold kagylóit
Gyönyörű kékekbe meríti az Óceán
A fájdalom az utolsó lépcsőkön jár
Az ajtók már nyitva…

A lüktető egek alatt
Hóesésre váltott hangok
Lekoptatott dalok a lihegő tetők alatt
Könyörtelen mindenemet a szélbe eresztettem
A falka bennem rója a vadont és téged üvölt.
2005-11-26

---

A falak remegnek

Az éj szemei téged néznek
A felhők alatt járók
Téged álmodnak maguknak
Mi ez a máglya bennem
Ami esőt akar…

Hol jársz mikor a félelem
Már betegre vési a téglákat
A falak remegnek
Látlak még
Kialudt szemeim
Utolsó játéka lettél…

Szerelem ez
Mert a falka téged üvölt
A holdfény téged énekel
Téged írlak – látod cseppen a vér –
Az utak porába gyilkosom a nappal
Várom jöjjön már az éj….

Vonatok dübörgik utolsó szavaid
Mi ez a tánc itt a világ szélén
Kezemben fegyver
A méreg halálos
Itt vagy bennem
Most történik meg minden…

Hiányzol súgja a szél
Aj éji eső szemedet festi ablakomra
Téged szakad fel a seb a bőrön
Hívlak a táncba de a test mozdulni képtelen
Belém zár a márvány hajnal lépek az utcán
Éjszakai fények suttogó könnyei vigyázzák álmod…
2005-11-17

---

Selyem kötél

Mert én láttam azt a táncot
az égből azóta is vágyeső csorog
törött vállaimra…
A testem üres város
kihalt termekben bolyongok magamban
néma mozikban forognak filmek
újra hallom a dalt ezredszer már.

Látlak ahogy virágnyílsz
az éjszaka hozzám lép szól:
érintsd meg őt…
Az illat mint selyem kötél
azóta feszül torkomon
lágy erdők kiáltanak
hajaddá válni bársony hegyek között.

Távolabb lép a föld talpam alól
lépteim minden mozdulatod torzóit
köhögik fel az égre hogy emlékezzek.
Az eltévedők riadt láza
suttogja bennem neved
a némán fogyó cigaretták
füstjében állsz azóta is.

Az ital minden kortya téged suttog
feléd mozdulna a reszkető kéz
az arannyal kiöntött szemek
üvöltve kérik látni azt a mosolyt mégy egyszer.
A test most merev
mozdulatlanul ül
dühös
háttal az éjszaknak.

A Hold téged fest most
a léptedet monoton kántáló
felfestett utak bitumenjére
Nem is létezel – súgják a csillagok
egy könnycsepp dübörög végig az arcon
bőröm alatt remegsz gyönyörű titkom
a Hétfő cseppjei lassú mérgek
közelednek a véremben.
Álmod legyen az ahogyan én látlak…
2005.11.13.

---

Nothing

I heard your voice
all the northwester winds cry
I wish you take me under your silvery pall
So I see your pictures
all the ours on end
when the night dreamt your
deep-sea eyes.

I draw along your glamour
in every step I take
Under my feets is fell the dun
prognosticates snow
I’m waiting for you
when the dawn
strain the brows of the day
the most beautiful you are.
I’m enamoured to you.
2005.11.12.

---

Mindent a csendnek

Elsuttogtak mindent a csendnek a kövek
a végtelen idő mosolyog bennem
könnyeim mesterséges fényben tartják a felhők alatti tájat
nem szólsz bennem darabokban fekszel a dal
az álom fekete-fehér film, az utcán lépsz
válladon őszi eső kezedben virág szemedben én
suttogó zaj kíséri a csendet
magamnak énekellek ébreszd fel gyermeked.

Olyan földeken dübörög át esetlen léptem
ahol arany ködöd sosem találkozott még a szürke porral
minden óceán összeér hogy megérintse a partot
csilingel minden mi eddig néma volt
üvölt minden minek kitépték hangját és téged akar
jöttödért tekeregnek a bitumenbe fagyott utak
ezerfelé ágazó csápjaikon elfolyik lassan a vérem
lihegő fogatlan mérföldek cipelik szemed fényét szerteszét.

Itt a sötétség öltöztet minket a ruhák feketék
mosolyunk fénytelen ezüst várunk rád
elsuttogtak mindent a csendnek a kövek
karomban a hold szívemet átszúrta az ég
harmat takarja esetlen testemet
lédús álmok szaggatják fel a sivatagot
nem jön többé eső…
2005.11.08.

---

Nem jöttél…

Összetört bennem a föld
szétporladt bennem az ég
halott hajóm a part felé süllyed
szerelmem apró lény a kertben
énekel bennem a Holló…

---

Csörren a táj

Hallod-e mondd
ahogy suttog a Hold
cseppen a csók
csurran a vágy
csörren a táj.

Benne a Festő.
Aktodat festi az égre nekem
felhők fölé Szép Kedvesem
neveden szólít engem az őszi világ
mindegyik arcod enyém ezüst virág
szerelmem fátyla ha téged takar
itt minden énekel és téged akar.

Hallod-e mondd
ahogy suttog a szél
szerelmem lassan az ajtódhoz ér
bekopog halkan és kér egy italt
hangja remeg de kezdi a dalt
énekel téged hogy nem vagy velem
de szívdobbansz bennem Szép Kedvesem.

Csörren a táj
Benne a Festő.

Aktodat festi nekem a kőre
téged idéz az éj bársony bőre
álmom vagy nappal éjemben ébredtél
szívemben rejtőző arannyá így lettél….
2005.11.06.

---

Elveszek

Mond milyen ízű a Múzsa húsa
érzem lassan a csontomra ég
vérízű álmok horpasztják
a lüktető szemeket.

Elveszek én is
ahogy az italautomata
a fényes érmeket nyeli el.
Addig köpöm soraimat
ahogy fekete hangyák
cipelik a rossz kenyeret.

Napfény löttyen az égre
kávém már hideg
nem vagyok veled.
Egy kép(ed) feszül előttem
minden más olyan gyengéden halott.

Olyan táncba viszlek
hogy megroppan benne a hát is
a kíntól a tüdő is megreped
az égre emelt arccal kérdem
miért adod ha aztán úgyis elveszed.

Most már vérrel írnám
mert egyvitorlát tépnek a szavak.
Mondd milyen ízű a Múzsa húsa
hajnali kutyák falják testemet
tudom hogy jönnöd kellett.
2005.11.02.

---

Lassan elfogy a hold

Látod a falnál állok
Újra a lányra várok
Mögöttem vöröslő téglák
Vigyázban állnak és némák
Hóesésízű szél kavarja a port.

Most egy ital a bárban
Túl sokáig vártam
A hajnal lassan a járdáig ér
ő nem jött, szeme nem nekem zenél
Az éjpohárból lassan elfogy a Hold.

Folyóm leszel ( sosem jutsz el a tengerig )
Minden áradásod nevemen szólít
Hordalékoddá tegyél, pihennék ezüst gátnál
Sosem jutsz el a tengerig, több vagy az óceánnál
Így leszek én suttogó kísértethajód.

Látod a falnál az éjszaka lényei állnak
Hosszú csápjait fényesíti a porban a bánat
Jegyet váltok a következő vonatra
Nem megyek vissza a bárba még egy italra
Emlékszem a zenére, a lány szeméből szólt.
2005.11.01.

---

Ez a legkihaltabb blues

Csak a csend cseppen egyet-egyet
a céltalan vonatok hasítják fel
szürke márvány zúgással éj testemet
minden lámpa egy csepp a véremből
minden reflektor újabb zúzódás csontjaimon…

Ködmosolyom végig gurul a tájon
látlak újabb kávét töltesz a múltra
lassan kortyolja perceimet az idő
olyan tétován, hogy beléd sem, vagy mégsem
a szerelem itt jár az úton…

Ez a legkihaltabb város itt az északi ég alatt
a föld felett lebegő “ha itt lennél fátylat”
átöleli lazán az éjfél, majd távoznak ők is
ez a legkihaltabb blues mióta láttalak
csak a csend cseppen egyet, kettőt, hármat négyet, öt…
kereslek én is
2005.10.31.

---

Az ajtód már nyitva

Nézd ezt a hegyek közé zárt tájat.
az erdők a mély őszt lehelik
bennem minden remegés az első hóra vágyik.

Ha eljössz majd míg a vadont járom:
Én a tengert álmodom az arcod helyén
végtelen legyél hatalmasan kék
hajtsd vállamra dagályodat
emeld fel arcomat
leheld szemembe apály ködét.

Még egy tánc aztán jöjjön a tél
mozdulatlan a test
fagyott a vér.

Kabátot húzol az ajtód már nyitva.
A vadon mélyén a téged álmodó démonokkal küzdök
minden mi belőled maradt a ragadozó izmaiban ég
felszaggatja a néma ösvényeket.

Minden belőled
a torkomban remeg teliholdat üvölt
ébressz fel ha új tavasz szól hangodon.
2005.10.30.

---

Kilépek a selyemből

Nincs más fény
csak az arcom amit látsz
nincs más hang
alattomos vér dübörög a bőr alatt
a húsba vájkál a tegnapi álom
a homokba festett metropolisz voltam
csontig hatolt a lassú eső
szárnyaim alatt morog a végtelen vadon
térdeplő éj vonyítja halkan a holdat.

Reszkető idő ül a remegő ablaküvegen
csillagok temetik az utakat ezüst fénybe
eltévedt lények járják a suttogó mérföldeket
nem látsz te sem mást csak ölelések páráját
játsszák a feltépett párnák mind.

Mit hozol ha kések, nem tartok kezemben mást
csak kiégett mécsesek illata lengi körbe
megfáradt torzómat belépek az ajtón
kilépek a selyemből szőtt tükörből
csak az arcom amit látsz
felkorbácsoltam a tengert így válsz örök hajómmá.

Lassan cseppenő fájdalom
kifordított bélésű álarcom
méhviasz rejtekem
apró göröngyök vérrel itatott földemből
elhagyott máglyáim ragyogó füstje
holdjárta jégmezőim ezüst vászna
miért bolyongsz bennem újra
nem is létezel…
2005.09.23.

---

A vadon remeg…

Az utolsó nyári zápor füstje ringatja álomba a bitument
Az ég tisztul, a várost örökre bekerítették a suttogó hegyek
nyugatra semmi, északra én
délen – keleten a vadon remeg
a szarvasok léptei a fák közé űzik az ösvényeket.

Távoli száj suttogása vagy a felhők fordulnak el
ahogy jössz felém messzi titkom
a kihűlő ég alatt félhatot világít az álom
romokba dönt mindent a hajnal.

Az olvadó ón legyeket hajt a rothadó test felé
a kép s a bűz jól beleívódott a reggelekbe
ahogy lépek csúszik egyre mélyebbre bennem
léket kapott tengeralattjáró
mindenki halott.

Nyugodt vagyok.
Távoli száj suttogása vagy
a kép csúszik egyre mélyebbre bennem
minden mi voltam apró rögök a véredben.
2005.09.14.

---

Az álom puha vér

Jártam a kerted mélyén
láttam hogy megfogant benned
valami űrutazásszerű
valami egésze apró
ahogy a sorokban állok
csak kenyér és bor
Ez a megint más vihar
látod újra itt vagyok
mint a vonatra szállók
köhögnek megint mást húzok
csíkkal az égre fehéret kékre
repülőnek láttad pedig földet ért végre
az álom puha vér a hajnal
nekem mozdult a szád megtalálom
megint kutyák ahogy vonyítanak
alattam por fölöttem ég.

megtaláltalak ölyvek rikoltása
megint menni kell az új buszok
nem tévesztik el az irány dél-nyugat
két korty között a szemedbe nézek a bárban
az éjszaka lassan a pulthoz lép
ebben az árnyban menyi fényt rejtettél
mi mást tehetnél rágyújtasz újra
kezemben arcom én szeretlek téged
csillagok fénye nyúlik a bőrömön
nézz fel az égre ha kilépsz az útra
jártam a kerted mélyén.
2005.09.01.

---

Az elgyötört csontokban

Sötét nyúlványok kígyóznak értem
vállamra vettem a hajnalt elindulok
Nézd semmi sem maradt a fény mögött ülők
már mind elmentek mind elmentek ők.

Épp így ültünk egymásnak háttal én és a nap
nem létezel álom sem járt ott ahol megrogyott a holdfény
az elgyötört csontokban halkuló remegés voltál
az utolsó kép lehettél a filmből a penészszagú mozi
maga alá temette a szalagot sosem láttalak.

A hosszú idő kisimítja a hullámokat
minden óceán összeér, kihűlt a kávé taposs a csikkre
mosolyogsz bennem ( ez egy gazdátlan blues ) nem is létezel
a messzi tündér a szélben énekli sosemhangodat.

Vicsorgó vonatok zúzzák a rothadó köveket éjjel
ez itt a semmi vége a bomló avar szaga
ahogy az erdők bevicsorognak az ablakokon
valami szerelemremegés kihűlt a kávé
taposs a csikkre ( gazdátlan blues ) nem is létezel.
2005.08.31.

---

Csak a hús dobol

Hol jársz mikor a föld elfordul a kristály ég alatt
Holdjársz és nem viszel magaddal minden úgy marad.
Hol jársz apró tereken , véletlen köveken lassú léptek
lassú mosoly arcokon és nem mozdul semmi.
Hol az éjjárók könnyű fénye, merre vesztettem el
már sosem lesz enyém, sosem lesz enyém.
—
Távolodó hangok húzzák magukkal a vonatokat
én itt ülök megint mint régen arcom a föld
testem a fák hangom a füst szerelmem a Hold.
Hol jársz míg engem eső borít és csatornák
nyelnek el, hűs erek dobogják körbe a várost.
Hol jársz most megérintelek szememben
apály könnye tengert álmodom.
Hol az ölelés lassú mérge nem ég csontomon
csak a hús dobol halkan csak a hús dobol.
2005.08.22

---

Est Csepp

Éjszaka elűzött fényei
Vigyétek el másik arcom
Itt ülök apró kő
A hatalmas hold alatt
2000 mérföld
Összeköt minket a hatalmas óceán
Ez a megint itt vagyok érzés
Ebben a megint nem vagy itt házban
Eljönnek értünk a halk buszok
Eljönnek értünk mert újra elmegyünk
Valaki énekel
Valaki alszik
Valaki elrejtőzött bőröm alatt
És téged akar
Még nem voltam itt
Mikor köd festette át
A nyomaidat követő halk zajokat
Már nem leszek itt mikor megtalálnak
Már nem leszel itt mikor megtalállak
Szótlan folyók áradnak ereimből
Éhező kutyák tépik a kitartó álmot
Hajnalonként a csontjaimról
Felettem köröznek
Az itt voltál illatok
Most másik eső
Összeköt minket a hatalmas óceán
2005.05.31.